Nagyvilág

Hagyták megfulladni a gambiai férfit Velencében

A mentőöveket nem fogadta el az afrikai menekült, de senki sem ugrott be segíteni neki. Ellenben rasszista beszólásokkal szurkálták végig.

Egy afrikai bevándorló veszett egy velencei csatornába, miután senki sem akart segíteni a fuldoklónak, sőt rasszista mondatokat kiabáltak neki – írja a brit Metro. A gambiai állampolgár, 22 éves Pateh Saballynak azt kiáltozták:

Menj haza! (…) Ez hülye. Meg akar halni.

Az esetről egy internetre is felkerült videó is készült, amit az illetékes hatóságok már vizsgálnak. A helyzetet amúgy árnyalja, hogy három mentőövet is bedobtak neki, de nem kapott egyikért sem, a gyanú szerint öngyilkos akart lenni. Erre utal, hogy először beugrott a vízbe, majd a csatorna közepe felé kezdett úszni a jéghideg vízben.

Mindenesetre senki sem vetette a vízbe magát, hogy megmentse a férfi életét. A rendőrség szerint az eset vasárnap történt. Százak nézték végig a férfi haláltusáját a környező hajókról és partokról. Az élettelen testét végül kihúzták, egy kék zsákba tették és elvitték a hatóságok.

A Metro hozzáteszi, tavaly 181 ezer migráns és menekült érkezett Afrikából hajókon, tutajokon, ez 18 százalékos emelkedés 2015-höz képest. Sabally is közéjük tartozhatott. Úgy tudni, voltak tartózkodási papírjai Olaszországban. A Metrónak egy taxis együttérzően beszélt a történtekről:

Ki tudja, min ment keresztül, hány tengert és sivatagot szelt át? És idejött meghalni a világ legszebb városába.

***

Segítségre van szüksége?
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetbe kerül, van segítség! Hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik