Külföld

Hamarosan kiderül, hogy összement-e az Everest

24.hu
24.hu

2017. 01. 24. 15:01

Tudományos expedíció indul megmérni, hogy valóban “összement-e” az Everest a két évvel ezelőtti pusztító erejű nepáli földrengéstől – jelentette be az indiai geodéziai hivatal vezetője kedden Haidarábádban egy konferencián.

Szvarma Szubba Rao elmondta, hogy a világ legmagasabb, hivatalosan 8848 méteres csúcsának újramérését azért indítják el, mert a tudósok egy része úgy véli, a

Nepált 2015 áprilisában sújtó pusztító erejű földrengés miatt csökkent az Everest magassága.A projekt nemcsak azt ellenőrzi, valóban alacsonyabb lett-e a hegy, hanem segíteni is fogja a jövendő tudományos kutatásokat, többek között a lemezmozgások vizsgálatát is – írta az indai NDTV honlapja.

“Minden engedélyt, a külügyminisztériumét is megszereztük. Az expedíció a tervek szerint két hónapon belül, a tél végén elindul” – közölte a hivatal vezetője.

Hozzátette, hogy a megfigyelések nagyjából egy hónapot vesznek igénybe, ezt követi 15 nap, amikor a számításokat végzik, ezután közlik az adatokat.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Az Országgyűlés plenáris ülése
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.