Nagyvilág

Oroszország nem hiszi, hogy Trump kormányával nem lesznek nézeteltérései

dmitrij peszkov (Array)
dmitrij peszkov (Array)
De törekednek a konstruktív párbeszédre.

Oroszország konstruktív párbeszédet szeretne folytatni Donald Trump amerikai elnök kormányával – mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő az állami televíziónak adott, szombaton sugárzott interjúban.

A szóvivő szerint

illúzió azt gondolni, hogy Oroszország és az Egyesült Államok között nem lesznek nézeteltérések.

Mint mondta, a kétoldalú kapcsolatok sikeres fejlődése attól függ, hogy a két ország képes lesz-e rendezni őket párbeszéd útján. Közölte azt is: Vlagyimir Putyin rövidesen felhívja Donald Trumpot, hogy gratuláljon elnöki beiktatásához.

Az AP amerikai hírügynökség emlékeztetett, hogy Trump korábban azt hangoztatta: javít az utóbbi években súlyosan megromlott amerikai-orosz kapcsolatokon. Peszkov azonban rámutatott az olyan kihívásokra a két ország kapcsolatában, mint például a nukleáris fegyverek ellenőrzése és a szíriai helyzet.

Az elnöki szóvivő kijelentette: Moszkva támogatja a nukleáris fegyverzet arányos csökkentését,

de csak úgy, hogy ne változzon meg az Oroszország és az Egyesült Államok közötti nukleáris erőviszony.

A jelenlegi erőviszony ugyanis „kulcsfontosságú a globális stabilitás és biztonság szavatolásában” – hangsúlyozta.

Donald Trump még elnöki beiktatása előtt utalást tett arra, hogy ha Vlagyimir Putyin orosz elnök hajlandó a nukleáris fegyverzet jelentős csökkentésére, akkor felülvizsgálhatók lennének a Krím 2014-es orosz elcsatolása után Oroszország ellen hozott amerikai szankciók. Peszkov erre utalva azt mondta, hogy a nukleáris fegyverzet csökkentésének és az Oroszország elleni gazdasági büntetőintézkedéseknek a kérdéseit nehezen lehet összefüggésbe hozni.

Az elnöki szóvivő kiemelte: Trump korábban arról is beszélt, hogy összefogna Oroszországgal az Iszlám Állam elleni harcra Szíriában.

Nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok részvétele nélkül nem lehet konstruktívan rendezni a szíriai problémát

– mondta Peszkov.

A szíriai konfliktus politikai rendezését célzó, orosz-török-iráni kezdeményezésű asztanai béketárgyalásokra kitérve Peszkov közölte, hogy Irán ellenállásának ellenére a Trump-kormányzat meghívást kapott a kazah fővárosba. Az ukrajnai válságról szólva bírálta Barack Obama volt elnök kormányát, amely szerinte nem építő jellegű politikát folytatott ez ügyben. Reményének adott hangot, hogy a volt amerikai kormánynak ezt a politikáját a Trump-kormányzat felül fogja vizsgálni. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik