Nagyvilág

Soros: Trump diktátor lenne, ha hagynák

Soros György szerint Donald Trump egy szélhámos és diktátor lenne, ha hagynák.

Soros a Davos-ban megrendezett Világgazdasági Fórumon azt mondta, amit Trump képvisel, az a nyílt társadalom ellentéte.

Ez leginkább egy diktatúraként vagy egy maffiaállamként írható le

– jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy az üzleti életben hogy kellene kezelni Trumpot, csak annyit mondott, ő olyan távol tartja majd magát tőle, amennyire csak lehet.

A Demokrata Párt kampányát milliárdokkal támogató magyar származású amerikai nagybefektető a Bloomberg televíziónak adott csütörtöki interjújában úgy vélte, hogy a leendőt elnök  megosztja az Egyesült Államokat.

Az interjúban a multimilliárdos üzletember Európáról szólva kifejtette, hogy az elitek is hibásak az Európai Unióban zajló jelenlegi folyamatokért.  Európa összeomlása szerinte tragédia lenne, de ez nem fog megtörténni.

Mint mondta: saját gazdasága miatt mind Kínának, mind pedig Oroszországnak szüksége van Európára. A Brexitet tragédiának minősítette, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy az Európai Unió nem fog szétesni. Theresa May, az Egyesült Királyság kormányfője szerinte  nem sokáig marad hivatalában.

(BusinessInsider)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik