Nagyvilág

Rejtélyes körülmények között tűnt el egy fiatal izlandi nő

A húszéves Birna Brjánsdóttir január 14-én, szombaton, hajnali öt órakor lépett ki a reykjavíki Húrra bár ajtaján. Azóta nem adott életjelet magáról. A lány rejtélyes eltűnése az izlandi rendőrség legkiemeltebb ügye. A nyomok egészen Grönlandig vezetnek.

Brina eltűnését még aznap bejelentette az édesapja, a Metropolitan Police pedig azonnal nyomozni kezdett. Elsőként az utcai kamerákat és a lány telefonját ellenőrizték. A mobil hajnali 5.50-kor egy Reykjavíkkal szomszédos kikötővárosban, Hafnafjörðurban csatlakozott fel a hálózatra. A telefont aztán kikapcsolták.

Birna Brjansdottir (fotó: Metropolitan Police)
Birna Brjansdottir (fotó: Metropolitan Police)

A nyomozók már ekkor arról beszéltek, hogy sajnos nagyon valószínű: bűncselekmény történt. Brina családja és barátai is azt mondták, elképzelhetetlen, hogy a lány szó nélkül eltűnjön.

Kedden aztán a rendőrség bejelentette, hogy egy piros Kia Rio típusú autó sofőrjét, illetve utasait keresik. A biztonsági kamerák felvételei szerint az autó a kérdéses időben arra haladt, amerre Brina sétált.

Nem sokkal később találtak egy pár cipőt a hafnafjörðuri kikötőben, éppen olyat, amilyet Brina viselt az eltűnésekor. A rendőrök nem zárták ki, hogy a valaki szándékosan hagyhatta a helyszínen.

Még aznap este előkerült a keresett kocsi is, amiről kiderült, hogy bérautó. Három matróz kölcsönözte ki, akik egy grönlandi kompon, a Polar Nanoq-on dolgoznak. A hajó szerdától szombatig horgonyzott Hafnafjörðurban, vagyis épp a Brina eltűnésének napján hagyta el Izlandot.

Tegnap, azaz január 18-án a Polar Nanoq újra kikötött Hafnafjörðurban. Délben a Metropolitan Police különleges egységének tagjai a fedélzetre léptek és őrizetbe vettek két matrózt majd kihallgatásra vitték őket. Este kilenckor fogták el a harmadik társukat.

Izlandon maximum 24 órára lehet valakit őrizetbe venni bírói végzés nélkül. Cikkünk megjelenéséig a három közül egy matróz fogva tartását hosszabbították meg két héttel, egy másik pedig még várt a bírói meghallgatására. Közben kiderült, hogy a rendőrség erőszakos bűncselekményre utaló bizonyítékokat talált a bérelt autóban.

Arról, hogy hol lehet Birna Brjánsdóttir továbbra sem lehet tudni semmit.

(Visir)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik