Nagyvilág

A katonaság és a rendőrség is cserbenhagyja a hatalmához ragaszkodó gambiai elnököt

Yahya Jammeh mandátuma lejárt, de nem akar távozni.

Mint azt korábban megírtuk, több afrikai ország is kilátásba helyezte, hogy bevonulnak a nyugat-afrikai Gambiába, ha Yahya Jammeh államfő szerda éjfélig nem adja át a hatalmat a decemberi elnökválasztáson győztes Adama Barrownak.

Jammeh először elismerte vereségét, majd azzal hozakodott elő, hogy „megengedhetetlen hibákat” vétett a választási bizottság, és új választás kiírását követelte. Kedden a „rendkívüli és példátlan” külföldi beavatkozásra hivatkozva kilencven napra szóló szükségállapotot hirdetett, szerdán pedig a gambiai parlament azonnali hatállyal, három hónappal meghosszabbította elnöki mandátumát.

Bár a szerda éjfélig szabott határidő lejárt, Jammeh továbbra sem jelentette be lemondását. Csütörtökön ugyanakkor biztonsági források azt közölték, hogy

a hadsereg és a rendőrség vezetői elkötelezettek az új államfő mellett, és nem teljesítik többé a leváltott elnök utasításait.

Barrow a múlt héten elmenekült Dakarba, de ragaszkodik hozzá, hogy csütörtökön a terveknek megfelelően beiktassák hivatalába. Közölte: ha Jammeh nem mond le, a beiktatási ceremóniát Gambia dakari nagykövetségén tartják meg.

Szenegálban nigériai és ghánai katonák állnak készenlétben arra az esetre, ha katonai beavatkozásra lenne szükség a hatalomátadás érdekében. Diplomáciai források szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot készül elfogadni, amelyben felszólítanák Jammeh-t a békés hatalomátadásra.

Jammeh egyébként 22 évig vezette az országot. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik