Külföld

Küzdenek annak a kislánynak az ujjaiért, akinek szinte teljesen ledarálta a kezét a húsdaráló – VIDEÓ

24.hu
24.hu

2017. 01. 16. 14:51

A horrorfilmbe illő eset Kínában történt, ahol egy mindössze 6 éves kislány bedugta a kezét egy működő húsdarálóba. A Mirror szerint egy orvoscsapat jelenleg is azért küzd, hogy megpróbálják megmenteni a kislány ujjait, ám erre sajnos nagyon kevés mutatkozik.

A híradások nem nevezik meg a kislányt, csak annyit lehet tudni, hogy a szülei mellett játszott, ekkor történt meg a baj. Mint kiderült, a kicsi kíváncsiságból dugta be a kezét a darálóba, amely aztán beindult. A pánikoló szülők rögtön hívták a segélyhívót. A helyszínre tűzoltók és mentők is érkeztek, ők együtt próbálták meg megnyugtatni a kislányt és eltávolítani a kezéről a darálót.

Fotó: Mirror.co.uk

A csapatnak az okozta a legnagyobb nehzéséget, hogy leszedjék a gyerekről a szerkezetet anélkül, hogy extrém fájdalmat okoznának neki.

A mentősök végül úgy döntöttek, hogy azonnal elszállítják a gyereket, így került a kislány Xiamen-i Xinkaiyuan kórházba. A lányt aztán rögtön a műtőbe vitték, ahol nagyjából 30 perc alatt sikerült leszerelni a kezéről a darálót.

Mirror.co.uk

Miután sikerült megszabadítani a kislány kezét a darálótól, az orvosok fel tudták mérni, hogy pontosan mekkora károsodás érte a gyermek ujjait. Mint kiderült, a kézfej összes ujja komolyan roncsolódott, így rögtön meg is kezdték a helyreállító műtéteket.

Íme, az esetről készült videó, amelyet csak mindenki csak a saját felelősségére tekintsen meg.

Mirror

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.