Nagyvilág

Az Európa Tanács főtitkára aggódik az oroszok terve miatt

Bűncselekményből szabálysértéssé minősítenék át Oroszországban a családon belüli erőszakot.

Az Európa Tanács aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Oroszországban kivonnák a büntetőjogi felelősség alól a családon belüli erőszak elkövetőit.

Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára levélben szólította fel az orosz Állami Duma és a Szövetségi Tanács elnökét, hogy hatáskörükön belül tegyenek meg mindent az orosz családok erőszak- és megfélemlítés-mentes élethez való jogának biztosítása érdekében.

A főtitkár hangsúlyozta:

a nők ellen elkövetett fizikai és lelki erőszak rendkívül súlyos bűncselekmény, valamint támadás az emberi jogok ellen.

A családon belüli erőszak a gyermekeknek is ártalmas, akár közvetlen áldozatként, akár tanúként szenvedik el – tette hozzá Jagland. Szerinte súlyos csapást jelentene a családon belüli erőszak felszámolását célzó globális erőfeszítésekre, ha Oroszország bűncselekményből szabálysértéssé minősíti át. Arra is emlékeztetett, hogy Oroszországot köti az Európai Szociális Charta, amely a gyermekek erőszak elleni védelmét írja elő a tagállamoknak.

Oroszország egyike az Európa Tanács 47 tagállama közül azon négy országnak, amelyek nem írták alá és nem is ratifikálták a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzését és megfékezését célzó Isztambuli Egyezményt, amely bűnként kezel minden fizikai, szexuális vagy lelki erőszakcselekményt, amelyet családon belüli vagy korábbi és jelenlegi házastárs vagy élettárs között követnek el – jegyezte meg a főtitkár.

Magyarország ugyan az Isztambuli Egyezményt aláírta, de lassan három éve nem ratifikálta azt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik