Nagyvilág

Felejtsük el az emberi jogainkat, ha a populistákra szavazunk

Nem túl jó irányba halad a világ, amikor a nagyhatalmak mindegyikében populista, zsarnoki hajlamú emberek vannak a vezetői székekben. A jogvédők féltik az emberi jogokat.

Az emberi jogokat veszélyezteti és a visszaéléseket segíti elő a populista vezetők terjedése – írja a BBC News a Human Rights Watch (HRW) emberjogi szervezet jelentése alapján. Természetesen Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelmére és a gyűlölet alapú kampányára vezet vissza mindent.

Felemlegeti azt az európai trendet is, hogy felemelkedőben vannak azok a pártok, amik a menekülőket teszik meg bűnbaknak.

A jelentés szerint a világháború utáni emberi jogi rendszer veszélyben van. És hogy mely államok miatt? Oroszországot, Törökországot, a Fülöp-szigeteket és Kínát jelölik meg, mint olyan országokat, ahol keménykezű vezetők vannak a hatalom csúcsán. Ők inkább fejlődést és biztonságot ajánlanak, nem jogrendet és elszámoltatható kormányzást.

Visszatérve Trumpra, Kenneth Roth, a HRW igazgatója azt mondta, a kampánya a méltóság és egyenlőség elveit sem tartotta tiszteletben, és a kínzást, tömeges deportálásokat, a nők és a sajtó jogainak csorbítását dicsőítette. Kenneth szerint

Trump és Európa egyes politikusai a rasszizmussal, xenofóbiával, nőgyűlölettel és nativizmussal való felhívással törnek a hatalomra.

Szerinte azt mondják ezek a vezetők, hogy a közvélemény elviseli a jogsértéseket is, hogy biztosítsa a munkahelyeket, elkerülje a kulturális változásokat és megelőzze a terrortámadásokat. A jogsértések pedig a zsarnokság előszobájának számítanak. Európában pedig minden populista a migránsokat okolja a bajokért, ez vezetett a Brexithez is.

A HRW 90 országot vizsgált át, kiemelve több zsarnokot. Ilyen volt Basar el-Aszad szír diktátor, aki a szervezet szerint civileket támad meg haderejével. Sok afrikai vezetőről is azt írják, nem hajlandóak távozni a hatalomból, amikor a törvények szerint kéne (mint a gambiai elnök), máshol pedig a korrupcióellenes mozgalmakat verik le.

Roth arra kérte a közvéleményt, hogy ellenőrizze, amit a populisták mondanak, utasítsák vissza az olcsó megoldásaikat és törekedjenek az igazság alapú politikára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik