Generated by  IJG JPEG Library
Külföld

Trump: Oroszország hekkelte meg az USA-t

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2017. 01. 11. 17:37

A következő amerikai elnök minden erővel védte a hekkelési ügyben az oroszokat, de azért oda-oda is szúrt nekik. Trumpnak a mostani orgiás vádakra már reagálni kellett, hát megtette. Nagyon kemény sajtótájékoztató kerekedett belőle kiabálásokkal, érzelmekkel. A lényeg, hogy Trump nagyon pipa a legfrissebb oroszos sztorit lehozó médiumokra, na meg a szivárogtató titkosszolgálatokra. Fontos bejelentés volt még, hogy kiszáll a cégeiből, hogy véletlenül se legyen összeférhetetlen az elnöki pozíciójával.

Ugyan más ország is hekkelt egy csomót az Egyesült Államokban, Donald Trump szerint is az oroszok követték el az emlegetett feltöréseket a demokraták és republikánusok ellen. Rengeteg, halomba pakolt dokumentummal tartott szerdai nemzetközi sajtótájékoztatóján beszélt erről a New York-i Trump Towerben, kisebbítve az oroszok ez irányú esetleges bűneit, és növelve a sajtóét. Sean Spicer, a jövőbeli fehérházi szóvivő kezdte a beszédet, majd Mike Pence leendő alelnök folytatta, de a lényeg az volt, amit Trump mondott:

Trump ironizált

Donald Trump először megköszönte azoknak a lapoknak, amik eljöttek a sajtótájékoztatóra. Ismételte magát, hogy olyan titkosszolgálati jelentésekre hivatkoztak, amiknek nem kellet volna se megíródni, se kiszivárogni. Még egyszer elmondta, tiszteli a sajtószabadságot is, de néhány médium túl profi volt. Trump sokat ironizált, megköszönve a sajtónak, hogy nem hozta nyilvánosságra a “talán a titkosszolgálatok” által kiszivárogtatott jelentéseket.

Trumpot rögtön az első újságírói kérdés szembeállított az orosz dolgokkal: szerinte “abszolút szégyenletes” volt, hogy kikerültek a megbeszélésről részletek, amik hamisak. Elmondta, más országok is meghekkelték a közelmúltban az USA-t, természetesen Kínát emelte ki. De a legfontosabb, hogy elismerte a dolgot:

úgy gondolom, Oroszország volt.

A kérdések végig arról szóltak, hogy Trump és Moszkva kapcsolata milyen. Szóba került az is, oroszországi útja során mennyire vigyázott, mire kifejtette, hogy a testőreit is többször figyelmeztette, hogy a modern technikával könnyen megfigyelhetik őket. Még némi röhögést is okozott azzal, hogy közölte, kínosan fél a kórokozóktól, ezért a kamerákra is odafigyel, nehogy a tévében lássa viszont magát.

Ismételte az orosz álláspontot, hogy “ezek hamis hírek”. Az meg, hogy Vlagyimir Putyin kedveli őt, inlább egy érték, mint egy kötelzettség. feltette a kérdést, tényleg bárki komolyan gondolja, hogy Hillary Clinton keményebb lett volna Putyinnal, mint ő? Később egyébként a BuzzFeedet és a CNN-t is támadta, mindkettőt egyenesen “szemétnek” nevezte, amiért ezek a médiumok beleálltak az oroszos botrányba. A CNN riportere válaszolni akart, de több percen át tartó Trumppal való kiabálás után nem kapta meg a szót, nagyon kínos színjáték volt.

Mindenesetre azt mondta, tiszteli a titkosszolgálatot, és 90 napon belül az asztalára kerül majd a hekkelésekről egy nagyon részletes jelentés. Oroszország pedig jobban fogja tisztelni az Egyesült Államokat.

Trump kiszáll a bizniszből

Szót ejtett arról is, mennyire jól tudná működtetni a cégeit és elnöke lenni a világ legerősebb államának. Nemrég Katarban kötött meg egy 2 milliárd dolláros üzletet. Az adóvisszatérítéseiről is kérdezték, lett is balhé, Trump közölte, az csak a riportereket érdekli, mire a riporter válaszolt, hogy az embereket is. Visszatérve a cégeihez, megjelent az ügyvédje, Sheri Dillon, aki bejelentette, hogy

Trump minden irányítást és hatalmat átad a fiainak a cégeiben, kiszáll azokból, hogy a közvélemény megnyugodjon.

Hozzátette, még beszélgetni se fog a fiaival arról, hogyan és mibe fektessenek, hogy fialtassák a családi dollárt. A tájékoztató végén viccből közölte, ki lesznek rúgva a fiai, ha nyolc év múlva nem megy jól az üzlet a cégeinél. Ami ajándékot a hoteljeiben megszálló külföldi kormányok otthagynak, az megy majd az államkincstárba.

Az autóiparról is beszélt, hogy a autógyárak fektetnek be inkább Amerikában, mint máshol. Így tett a Ford és a Chrysler is, jó lenne, ha még a gyógyszeripar is követné. Az F35-ösök programját is újra átnézik majd, Trump szerint támogatták ebben a tábornokok is. Beszélt még a hadseregről, hogy katonai rezesbanda játszik majd a beiktatásán (miután szinte minden zenész visszautasította az ajánlatot), hogy David Shulkin lesz a veteránügyi miniszter.

Kérdésekre “briliánsnak” nevezte épp kongresszus meghallgatásokon csücsülő miniszterjelöltjeit, majd a “katasztrofális” Obamacare-ről, azaz a Barack Obama által áterőltetett egészségügyi reformról beszélt, amit el akar törölni. Beszélt arról, változatlanul magas vámot szabna ki azokra a cégekre, amik külföldre telepítik a termelésüket, majd a megtermelt javakat az USA-ban adnák el. Van elég tagállam Amerikában is, lehet versenyezni azzal, melyikbe menjen a termelés. Ha már határ, Trump ugyan imádja a mexikóiakat, de falat fog építeni, amit akár a vámok miatt, de Mexikó fog fizetni.

Ez történt, ez borította ki Trumpot

Trumpról az utóbbi napokban elég kemény gyanúsítások láttak napvilágot (és akkor nem is beszéltünk a legégetőbb kérdésről: tényleg meghekkelte-e Moszkva az amerikai elnökválasztást). A hét közepén az derült ki, hogy az oroszok állítólag – a CNN értesülései szerint – ugyanúgy birtokában vannak egy olyan paksamétának, ami lejárathatja Trumpot, mint ahogy birtokában voltak ilyennek a demokraták esetén is.

Még az is előkerült, hogy Trump esetleg orgiákban vehetett részt Oroszországban, amit az orosz titkosszolgálat természetesen megfigyelt. Így hiába hallgattatták el a résztvevőket, adott esetben az oroszok kijátszhatnák ezt a kártyát. Moszkva ezt tagadja.

Ugyan a rendkívül oroszbarát hangot megütő Trumpnak nincs sok félnivalója, mégis dühödt twitteres ellentámadással próbálta visszaverni az ellene indult offenzívát. Trump egyébként a fenti zárójelben említett orosz kampánybefolyást is következetesen tagadja.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Election posters with the leading candidates for the presidential elections in France with  Le Pen (l) and E. Macron (c) can be seen in Henin-Beaumont, France, 23 April 2017. A total of eleven candidates participates in the first round of the presidential elections. Photo: Kay Nietfeld/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.