Nagyvilág

Obama könnyekkel küzdve mondta el utolsó elnöki beszédét

Az Egyesült Államok jobb és erősebb lett az elmúlt nyolc évben – mondta utolsó elnöki beszédben Barack Obama Chicagóban, nem messze az első elnöki győzelmi beszédének helyszínétől. Chicago üdvrivalgással és üdvözlő feliratokkal fogadta Obamát.

A beszédet többször ütemes taps szakította meg, a hallgatóság soraiból nem egyszer bekiabáltak:

“még négy évet!”.

Obamát szemmel láthatóan meghatotta a fogadtatás.

A mintegy háromnegyedórás, érzelmektől sem mentes beszédben az elnök mindenekelőtt választóinak és támogatóinak mondott köszönetet az elmúlt nyolc évért.

Jobb elnököt és jobb embert csináltak belőlem

– mondta. Elmondta, még mindig sok a tennivaló. “Amerika különlegessége abban rejlik, hogy mindig képes a változásra, a megújulásra” – hangoztatta az elnök. Hangsúlyozta, hogy nyolc évnyi elnökség után is változatlanul hisz a változás erejében. Obama egységre buzdította az amerikaiakat, “bármilyen különbségek legyenek is közöttünk”.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Elismerte, hogy a faji kérdés változatlanul megosztja az amerikai társadalmat, és nyomatékosította, hogy a faji megkülönböztetés ellen még többet kell tenni. Az ezzel kapcsolatos törvények szükségesek, de önmagukban nem elegendőek. “A szíveket kell megváltoztatni” – mondta a távozó elnök.

Hozzátette: nemcsak az afroamerikaiak, hanem valamennyi kisebbség “megérdemli az egyenlőség tiszteletét, amelyet alapító atyáink is vallottak”.

Hangsúlyozta azt is, hogy elutasítja az amerikai muszlimok hátrányos megkülönböztetését.

Barack Obama beszédében felsorolta az utóbbi nyolc évben elért eredményeket: egyebek mellett

  • a munkahelyteremtést,
  • az autóipar megmentését,
  • az egészségbiztosítást,
  • az azonos neműek házasságkötésének törvénybe iktatását,
  • a terroristavezér Oszama bin Laden likvidálását.

Elemzők szerint egyértelműen Donald Trump megválasztott amerikai elnökre utalva megjegyezte azonban, hogy

a haladás gyakran egy visszalépéssel valósul meg.Hozzátette: az utóbbi években elért fejlődés ellenére a gazdaság még mindig nem növekszik annyira, hogy a középosztály gyarapodhasson.

Fotó: Getty Images

A távozó amerikai elnök viszonylag sokat szólt a külpolitikáról, kormányzatának sikeresnek vélt eredményeit említette: a Kubával kialakított megbékélést, a diplomáciai kapcsolatok felvételét. Beszélt a terrorizmus elleni harcról, amellyel kapcsolatban azt jósolta, hogy nemsokára eljön az idő, amikor az Iszlám Állam nem fenyegeti többé Amerikát.

Oroszország és Kína nem tudja kiegyensúlyozni befolyásunkat a világban, hacsak mi nem hagyunk fel mindazzal, amiben hiszünk, s nem alakulunk át egy másfajta nagy országgá, amely szemtelenkedik a kisebb szomszédokkal

– fogalmazott az amerikai államfő az Egyesült Államok riválisainak tekintett nagyhatalmakkal kapcsolatban.

Beszéde végén Obama a tavaly elhunyt alabamai írónő, Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót! című regényéből idézett. “Addig soha nem értesz meg valakit, amíg nem nem nézed a dolgokat az ő szemszögéből” – idézte Obama a regény főszereplője, Atticus Finch ügyvéd szavait, aki a végsőkig harcolt a bíróságon fekete védencéért, hogy megvédje őt a faji előítéletektől.

Barack Obama azzal búcsúzott, hogy nagy tisztesség volt számára szolgálni az amerikai népet, s azt ígérte, hogy ezt állampolgárként továbbra is megteszi majd.

Igen, megtehetjük

– idézte első kampányának győztes jelszavát.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik