Nagyvilág

Dögös csajoknak adták ki magukat a hamászosok, izraeli katonákat vertek át

Csajoknak adták ki magukat a milicisták, akik behálózták az izraeli katonákat, hogy titkokat tudjanak meg az ellenőrzésük alá vont telefonjukról.

A Gázai övezetet uraló Hamász kiberhadviselést folytató alakulatának a hírszerzői a közösségi médiában csinos, izraeli nők képei mögé bújva megismerkedtek az övezet határán szolgáló izraeli katonákkal, majd meghackelték azok mobiltelefonjait, hogy hadititkokhoz jussanak – jelentette szerdán a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A Hamász katonai hírszerzői a Facebookon fiatal, csinos izraeli nők képeit bevetve ismerkedtek meg izraeli katonákkal, akiket ezután rávettek egy videós beszélgető alkalmazás letöltésére,

ami “Trójai ló” vírust telepítve, ellenőrzésük alá vonta a telefonokban őrzött információt.

A letöltött applikáció annyira teljes ellenőrzést biztosított a Hamász számára a telefonok fölött, hogy be tudták kapcsolni a fényképezőket és a mikrofonokat, el tudták olvasni a telefonon lévő Whatsapp- és e-mail üzeneteket, sőt képesek voltak letörölni az eredeti trójai alkalmazást is. Helyette nyomot sem hagyva, egy még fejlettebb kémprogramot telepítettek a telefonra.

Igazi nők igazi képei

A Hamászosok valódi izraeli nők Facebook-oldalairól lopták el a képeket és az adatokat, amiket sikeresen használtak, ugyanis több tucat izraeli katonát sikerült velük csapdába ejteniük. A Hamász célja a gázai határ mentén zajló katonai műveletek és előkészületek megismerése volt, de a ynet szerint csak minimális információt sikerült összeszedniük.

Ugyanis a Sin Bet belbiztonsági szolgálat és a hadsereg információinak biztonságáért, valamint a kibervédelemért felelős egysége időben felfedezte, hogy feltörték számos sorkatona és tartalékos mobiltelefonját.

A nyomozás során több tucat izraeli határőrt kihallgattak, és elkobozták telefonjaikat, hogy megállapítsák a kár nagyságát. Kiderült, hogy a Hamász birtokába kerülhettek parancsnoki szobákban, tankokban, és a gázai határ menti megfigyelő pontokon készült képek. A Hamász hírszerzői izraeli katonáknak álcázva magukat tartalékos katonák nyílt és zárt Facebook-csoportjaiba is behatoltak, ahol katonai gyakorlatokról érdeklődve próbáltak információkhoz jutni.

A tízes tévécsatorna szerda esti híradásában fokozódó elégedetlenségről számolt be a Gázai övezetben. Elsősorban az áramszolgáltatás akadozása okoz gondokat az ott élőknek, akik egyre gyakrabban tüntetéseken fejezik ki tiltakozásukat. Nyíltan elsősorban a Ciszjordániát vezető Fatáh pártot, Mahmúd Abbász palesztin elnököt, és Izraelt okolják a bajokért, de a tévé szakértői szerint a kemény kézzel kormányzó Hamász ellen is nő haragjuk, amiért a rendelkezésre álló szűkös erőforrásokat a háborús előkészületekre, például az alagútrendszer fejlesztésére, és az ottani áramellátásra fordítják a civil lakosság szolgálata helyett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik