Nagyvilág

Bálnát vágtak fel egy kínai cég irodaháza előtt, kutyakajának – videó

Az első hírek még arról szóltak, hogy év végi jutalomként kapták meg a bálna húsát a vállalat munkatársai.

Vizsgálatot indítottak a kínai hatóságok, miután a közösségi oldalakon terjedni kezdett egy videó, amin az látható, ahogy egy nagyjából nyolctonnás bálnát bontanak fel egy kínai vállalat székháza előtt – jelentette a helyi sajtó. A bálnát az első hírek szerint év végi jutalomként kapták meg a napelemekkel foglalkozó Risun cég munkatársai, de később már azt állították, hogy állateledelként használták fel a tengeri emlős húsát, amivel kutyákat ettek meg – írta a Global Times.

Eleinte úgy lehetett tudni, hogy a bálnát a Xinyu városában található cég vásárolta, de később kiderült, hogy azt ajándékba kapta a vállalat igazgatója, egy Zhejiang tartományban működő cég vezetőjétől. Egy tisztségviselő elmondása szerint az állatot négyezer jüanért (nagyjából 170 ezer forint) szállították a tengerparti tartományból a szomszédos Jiangxi tartományban található cég székhelyére.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a bálna leölése és feldolgozása törvénysértő volt-e. Egy jogász a Global Times-nak elmondta: Kínában a bálnák (két faj kivételével) másodfokú védettség alatt állnak, azaz csak külön hatósági engedéllyel lehet eladni, megvenni és feldolgozni. Ha ezek az engedélyek nem voltak meg, akkor illegális volt a felvételen látható bálna feldolgozása.

A hatóságok a legfrissebb hírek szerint még vizsgálják az ügyet. Azt nem lehet tudni, hogy a vizsgálat kezdete óta mi történt a bálna húsával, és az sem, hogy a Risun miért akar azzal kutyákat etetni – írta a Global Times.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik