Nagyvilág

Nem tekintik magyar állampolgárnak a Kubában meghalt házaspárt

Mint arról korábban írtunk, mentőautóban vesztette életét egy Kubában nyaraló magyar származású házaspár. Január ötödikén az asszonyhoz mentőt kellett hívni, mert mellkasi fájdalmai voltak. Elindultak vele egy közeli kórházba, férje pedig vele tartott, mert nem akarta egyedül hagyni. A kocsi azonban útközben betonkerítésnek ütközött és mindketten meghaltak.

Szijjártó Péter hétfőn újságírói kérdésre elmondta, a két személy kanadai útlevéllel érkezett Kubába, és abban nincs utalás más állampolgárság feltételezésére.

A helyzetet súlyosbítja, hogy az elhunytaknak három gyerekük van, közülük kettő kiskorú, és a rendelkezésre álló információk szerint ők Kanadában élnek.

A külgazdasági és külügyminiszter megjegyezte, nincs információ arról, hogy a szülők kértek-e a gyermekeknek magyar állampolgárságot, ami hamarosan kiderül, és az is, hogy Magyarországnak milyen lehetősége lesz a segítség nyújtására.

Ha a gyerekek közül bármelyik magyar állampolgár is, akkor is csak korlátozottan lehet magyar segítséget nyújtani, annyit, amennyi a kanadaiak megengednek

– mondta.

Szijjártó Péter közölte, Magyarország mindkét kanadai képviseletét – a nagykövetséget és a torontói főkonzulátust – utasította, hogy azonnal vegyék fel a kapcsolatot a kanadai hatóságokkal a segítségnyújtás tisztázása érdekében. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik