Nagyvilág

Úgy leparkolta a kocsit, hogy aztán fél évig nem találta meg

Kétféle ember létezik: az egyik már átélte, milyen érzés, amikor az autójának csak a hűlt helyét találja ott, ahol leparkolt vele, a másik pedig attól retteg, hogy ez mikor fog ez bekövetkezni. Előfordulhat azonban az is, hogy a tolvajoknak semmi közük egy autó eltűnéséhez.

Egy skót férfi még júniusban kérte kölcsön a barátjától az autóját, hogy Manchesterbe utazhasson, a Stone Roses koncertjére. A BMW-t egy parkolóházban hagyta, csakhogy a koncert után azt is elfelejtette, hogy melyikben.

A feledékeny barát még öt napot töltött az angol városban, keresztül-kasul bejárta a nagy parkolóházakat, de képtelen volt ráakadni a kocsira. Amikor hazament, a tulajdonossal leveleket írtak a parkolóházakat üzemeltető cégeknek, sőt, a manchesteri önkormányzatnak is, de nem kaptak választ. Nem volt mit tenni, augusztusban bejelentették a rendőrségen az autó eltűnését.

Egy nappal szilveszter előtt aztán járőröző rendőrök lettek figyelmesek az elhagyatottnak tűnő autóra. Ellenőrizték a rendszámot, aztán felhívták a tulajdonost azzal, hogy van egy jó hírük, meg egy rossz. A jó az, hogy megvan a BMW, a rossz, hogy valószínűleg egy kisebb vagyon lesz a hat havi parkolás díja.

A történetről a Great Manchester Police belvárosi kapitánysága írt Twitter-bejegyzést. Úgy tippelik, az autó kiváltása akár ötezer font (kb. 1,8 millió forint) is lehet.

(Manchester Evening News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik