Külföld

Tudják, hol lehet az isztambuli merénylet elkövetője

24.hu
24.hu

2017. 01. 05. 13:06

Azt nem mondták meg, hogy akkor miért nem fogják el.
Korábban a témában:

Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes egy csütörtöki tévéinterjúban fogalmazott úgy, a török hatóságok tudják, hogy hol rejtőzhet a szilveszter éjszakai isztambuli merénylet elkövetője.

Kaynak azt is mondta, hogy a tettes valószínűleg a Kína északnyugati részén élő ujgur népcsoporthoz tartozik.

Azt, hogy a merénylő személyét ismerik a török hatóságok, és hogy ujgur, korábban már tényként közölte a média.

A kormányfőhelyettes szerint az illető különlegesen képzett tagja egy bizonyos terroristasejtnek, és egyedül hajtotta végre a merényletet.

Egyedül lőtt, egy fegyverrel, de lehettek segítői – akik figyeléssel voltak megbízva – a szórakozóhelyen. Ezt még vizsgálják. Nem zárható ki, hogy külföldre szökött, de valószínű, hogy a biztonsági szolgálatok meg fogják őt találni az országban

– mondta a Haber tévének nyilatkozva.

Mint arról korábban írtunk, a merényletet (videó itt) az Iszlám Állam vállalta magára. A támadó hét perc alatt 180 lövést adott le, a terrorklubban minden érintetlen maradt. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Barcelona, 2017. augusztus 17.
A terrortámadásban használt furgon közelében rendõrök Barcelonában 2017. augusztus 17-én, miután a fehér furgon a járdára hajtott és járókelõket gázolt el a katalán fõváros Las Ramblas negyedében. Legalább tizenkét ember életét vesztette, mintegy nyolcvanan megsebesültek. (MTI/AP/Manu Fernandez)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.