Nagyvilág

Jövő héten kiderül, meghekkelték-e az oroszok az amerikai választást

James Clapper, az amerikai hírszerzés vezetője azt mondta a szenátoroknak, mindjárt kész a jelentés Moszkva beavatkozásáról, a Demokrata Párt feltöréséről. Trump még mindig szkeptikus.

Nagy durranással készül a jövő hétre az amerikai hírszerzés: James Clapper hírszerzési igazgató azt mondta a szenátus egyik albizottságában, hogy

nyilvánosságra hozzák az amerikai elnökválasztás idején történt orosz hekkelésekről készült jelentést.

A demokraták álláspontja az, hogy az orosz hekkerek betörtek a párt rendszereibe, és annak kellemetlen információkat szivárogtattak ki a választások előtt nem sokkal. Így nagyobb esélye volt Donald Trumpnak nyernie a lejáratott Hillary Clintonnal szemben.

Clapper azonban óvatosan fogalmazott: azt nem fogják tudni bizonyítani, hány szavazatot vesztett így Clinton, és valóban emiatt nyert-e Trump. John McCain republikánus szenátor a várható jelentés mellé állt már most, kijelentve, hogy meg kell torolni, ha egy másik állam kibertámadást intéz ellenük. McCain – aki nem mondható Trump nagy szövetségesének – is kijelentette,

előre kell nézni, Trump elnökválasztási győzelme már nem kérdőjelezhető meg.

McCain szerint a fő gond az, hogy évek óta bárki simán támadhatja az amerikai rendszereket következmények nélkül, mert nem volt meg az elrettentés ereje. Azonban épp ideje, hogy az USA kidolgozza a megfelelő protokollokat, és megmutassa, aki az informatikai rendszereken keresztül támadja az USA-kat, az többet fog veszteni, mint nyerni ezen.

Ugyan a konkrét jelentés még nem készült el teljesen, Barack Obama távozó amerikai elnök már szankciókat rendelt el Oroszország ellen a hekkelések miatt. Az oroszok tagadják a vádakat, miközben az ügyben Julian Assange is megszólalt a szivárogtatásban részt vevő WikiLeakstől: szerinte egy 14 éves is fel tudta volna törni a demokraták egyes oldalait.

Trumpot is beidézték az ügyben egy meghallgatásra, de Twitter-üzenetei alapján az egész ügyet koholmánynak tartja, és egyetért Assange-zsal.

(USA Today)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik