Nagyvilág

Obama kiutasított 35 orosz diplomatát Amerikából

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön jelentette be, hogy szankciókat vet ki öt orosz szervezet és négy orosz személy ellen a demokrata párt ellen elkövetett hackertámadások miatt.

A támadások miatti Oroszország elleni szankciókról szóló rendeletet a tisztségéből januárban távozó Barack Obama amerikai elnök  csütörztökön írta alá.

Barack Obama amerikai elnök szerint az Oroszország elleni szankciók “szükséges és megfelelő” választ jelentenek Moszkvának arra a törekvésére, hogy a nemzetközileg elfogadott viselkedési normák semmibe vételével aláássa az amerikai érdekeket.

Obama szerint az amerikai diplomaták elfogadhatatlan zaklatásoknak, illetve megfélemlítésnek voltak kitéve Moszkvába az év során az orosz biztonsági szolgálatok, illetve a rendőrség részéről.

Eközben 35 orosz diplomatát kiutasítottak Amerikából, nekik 72 órán belül el kell hagyniuk az országot. Egy névtelenül nyilatkozó magas rangú amerikai tisztségviselő elmondta: az amerikai hatóságok két, orosz kézben lévő épületet is bezárattak San Franciscóban  és Washingtonban , válaszul Oroszországnak a Moszkvában tartózkodó amerikai diplomaták ellen indított “zaklatási kampányára”. Helyi idő szerint péntek déltől minden orosz tisztségviselőnek megtiltják a szóban forgó épületekbe való bejutást.

Az Egyesült Államok képviselőházának elnöke szerint  Oroszország folyamatosan az amerikai érdekek aláásásán mesterkedik, és az ellenehozott szankciók már régóta esedékesek voltak. A republikánus párti Paul Ryan ugyan kissé megkésettnek mondta a büntetőintézkedések bevezetését, ám hangsúlyozta: ez a megfelelő mód arra, hogy véget érjen Washington a nyolc éve hibás politikája Oroszország irányában. Hozzátette, hogy a hamarosan leköszönő amerikai kormányzat hatástalan külpolitikát folytatott, ami  az Egyesült Államokat gyengébbé tette a világ szemében.

Az orosz külügyminisztérium szerint az új amerikai szankciók kontraproduktívak és aláássák a kétoldalú kapcsolatok normalizálását.

Oroszország válaszlépéseket tesz diplomatáinak az Egyesült Államokból történő kiutasítása nyomán

– jelentette ki csütörtök este Vlagyimir Dzsabarov, a szövetségi tanács (parlamenti felsőház) külügyi bizottságának alelnöke utalva arra, hogy az intézkedések a moszkvai amerikai nagykövetséget, illetve a konzulátust érintik majd.

(MTI, ABCNews)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik