Nagyvilág

Lezuhant orosz repülő: ezek voltak a pilóták utolsó szavai

A fékszárny meghibásodása okozhatta az orosz védelmi minisztérium Fekete-tengerbe zuhant Tu-154 típusú gépének katasztrófáját a Kommerszant című orosz napilap szerdán közölt értesülései szerint.

A gép parametrikus adatait rögzítő feketedoboz keddi elsődleges elemzése során a lapot tájékoztató, nevének elhallgatását kérő illetékes szerint a pilóták súlyosbították a helyzetet, amikor az orr felemelésével korrigálni akarták a fékszárny meghibásodását.

A lap internetes oldalán szerdán megjelent cikk szerint a búvároknak kedden sikerült 30 méteres mélységből kiemelniük a legnagyobb roncsot, a farokrész négyméteres darabját. Ebben találták meg a parametrikus adatrögzítő berendezést, amelyet elemzésre a légierőnek a Moszkva melletti Ljuberciben működő Központi Tudományos Kutató Intézetébe szállítottak. A tárca egyelőre nem tette közzé az elemzés eredményét, amelynek végleges következtetéseit az összes lehetséges tényező tanulmányozása után az állami bizottság fogja nyilvánosságra hozni.

A nyomozáshoz közel álló forrás szerint a repüléskor a szárnyaknál további felhajtóerőt biztosító fékszárnyakat behúzó rendszer nem működött.

A lap által megkérdezett szakértők szerint a be nem húzott félszárny kellemetlen jelenség, de egyáltalán nem jár végzetes következményekkel. Ezt a jelenséget részletesen ismertetik a Tu-154 típusú gép üzemeltetési utasításaiban, és állandóan oktatják a géppel repülő pilóták számára.

A lap által megkérdezett szakértők szerint a gép személyzete a meghibásodást valamilyen okból nem tudta kezelni, sőt saját cselekedeteikkel súlyosbították az önmagában véve nem végzetes problémát.

A szakértők feltételezik, hogy a katonai pilóták kompenzálni próbálták a zuhanórepülést, és túlságosan erősen húzták maguk felé a kormányt, növelve ugyanakkor a hajtóművek teljesítményét. Emiatt kerülhetett a gép a kritikus állásszögbe, veszített a sebességéből és felemelkedés helyett a tengerbe zuhant.

Közben a Life nevű, az orosz biztonsági szolgálathoz közel álló lap nyilvánosságra hozta a felvételeket, melyen a pilóták utolsó szavai hallhatók:

  • Sebesség 300 (nem hallható)
  • (nem hallható)
  • Behúztam a futóművet, parancsnok
  • (nem hallható)
  • Ó, a picsába!
  • A szárnyak, mi az Isten!
  • A magasságmérő!
  • Itt vagyunk…
  • (nem hallható)
  • Parancsnok, zuhanunk!

Az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó gépe – fedélzetén 84 utassal és 8 fős személyzettel – vasárnap reggel zuhant a Fekete-tengerbe két perccel azután, hogy felszállt Szocsi repülőteréről. A gépen katonák, újságírók, egy ismert segélymunkás és a hadsereg Alekszandrov művészegyüttesének 64 tagja és karmestere utazott, akik újévi koncertet adtak volna a hmejmimi orosz légi támaszponton. Az orosz hatóságok szerint terrorcselekmény nem szerepel szerencsétlenség fő lehetséges okai között.

Oroszország leállította a Tu-154 típusú gépeit.

(MTI, BBC, kiemelt kép: Getty Images Hungary)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik