Nagyvilág

Egyre több menekült hagyja el Németországot

A menekültek 1,1 milliós számához képest elenyésző, de egyre több menekült és migráns adja fel németországi álmait.

Tízezres számban mennek el menekültek Németországból: míg tavaly 20 ezren döntöttek így maguktól, idén már 55 ezren látták úgy, hogy úgysem kapják meg a menekültstátuszt, inkább odébbállnak – írja a Reuters kormányzati adatokra hivatkozva.

Harald Neymanns belügyi szóvivő szerint ez jó jel, mert jobb, ha az emberek maguktól mennek el, mintha ki kéne toloncolni őket. A pénzügyminisztérium közölte, támogatni fogja anyagilag a távozásokat jövőre.

Németország az utóbbi időszakban szigorított a menekültpolitikáján, miután 1,1 millió migráns érkezett a Közel-Keletről és Afrikából. A múlt heti kamionos berlini támadást is egy elutasított menedékkérő hajtotta végre.

Az idei távozók között a legtöbben Albániába, Szerbiába, Irakba, Koszovóba, Afganisztánba és Iránba tértek vissza. Ők 3000 eurót kaphattak (kb. 930 ezer forintot). Eközben 23 800 embert deportáltak novemberig, szemben a tavalyi 20 900-zal. Majdnem 20 ezer embert pedig már a határról fordítottak vissza a német hatóságok.

Hamarosan német választások lesznek, és nem mindegy, hogy Angela Merkel és pártja, a jobboldali CDU mit lép a menekültek ügyében. A kisebb-nagyobb merényletek miatt ugyanis már nem olyan befogadó a német társadalom, mint egy éve volt. Ezt mutatja a menekültellenes Alternatíva Németországnak (AfD) megerősödése is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik