Nagyvilág

A németek negyede hibáztatja Merkel politikáját a berlini merényletért

Jelenleg 52 százalék a kancellár támogatottsága.

A németek többsége szerint nincs összefüggés a múlt hétfői berlini merénylet, valamint Angela Merkel menekültpolitikája között. Ez a Forsa közvélemény-kutatási adataiból derült ki, ahogy az is, hogy a merénylet óta erősödött a CDU-CSU pártszövetség támogatottsága, most vasárnap 38 százaléknyian szavaznának rá. Ez két százalékpontos emelkedés az egy héttel korábbihoz képest. A CDU-CSU támogatottsága elérte a januári csúcsot.

A kutatócég vezetője, Manfred Güllner mindezt úgy magyarázta, hogy a választópolgárok óvakodnak a kísérletezéstől, inkább felsorakoznak a kormányzó erők mögött, amikor ilyen szörnyűséges tettek kavarják fel az embereket.

Ha közvetlenül lehetne kancellárt választani, a németek 52 százaléka Angela Merkelre szavazna, ez ugyancsak 2 százalékpontos emelkedés a múlt héthez képest. A kancellár így már 39 százalékponttal vezet lehetséges kihívója, a koalíciós partner szociáldemokraták elnöke, Sigmar Gabriel előtt. A Forsa vezetője szerint a szociáldemokraták gyenge szereplése annak köszönhető, hogy a választók nem tartják őket különösebben kompetensnek belbiztonsági ügyekben.

A merénylet következtében a kormány menekültpolitikáját és Angela Merkelt leghevesebben támadó párt, az AfD támogatottsága sem növekedett számottevően. A bevándorlás- és iszlámellenes párt támogatottsága 1 százalékponttal nőtt 12 százalékra.

A Stern hírmagazin és az RTL megbízásából végzett felmérésből kiderül: a választók 28 százaléka lát összefüggést Merkel menekültpolitikája és a múlt hétfői támadás között. Az AfD-szavazók körében ez az arány 93 százalék. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik