Nagyvilág

Lezuhant orosz gép: nem terrorcselekmény volt

Terrorcselekmény nem szerepel az orosz hadsereg Fekete-tengerbe zuhant gépének katasztrófáját kiváltó legfőbb, feltételezett okai között – jelentette ki hétfőn Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője.

Az orosz hadsereg Tu-154-ese vasárnap a Fekete-tengerbe zuhant, a roncsokat a szocsi partoktól másfél kilométerre találták meg. A gépen 92 személy utazott, 84 utas és 8 fős legénység. Az utasok között volt a híres Alekszandrov művészegyüttes 64 tagja, valamint kilenc újságíró. A zenészek arra készültek, hogy a szíriai hmejmimi orosz légitámaszponton szolgáló orosz katonáknak adjanak koncertet.

Peszkovéhoz hasonló véleményt közölt az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) tájékoztatási részlege. Közleménye szerint azt feltételezik, hogy valamilyen idegen tárgy kerülhetett a hajtóműbe, illetve nem volt megfelelő minőségű a gépbe töltött üzemanyag, aminek következtében a hajtómű veszített teljesítményéből és leállt.

Nem találtak túlélőket, tíz holttestet már kiemeltek és azonosításra az orosz fővárosba, Moszkvába szállítottak – közölték a hatóságok.

A mentő munkálatokban mintegy 3500 ember vesz részt, 39 hajó és vízi jármű, továbbá 135 búvárszakértő és hét mélytengeri kutatóhajó. A hatóságok a Földet szondázó műholdak felvételeit is elemzik majd a történtek felderítése érdekében.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik