Nagyvilág

Lefitymált a török elnököt, rács mögé dugták a büfést

A basaként viselkedő Erdogan elnököt sértegetni súlyos bűn, akár négy év börtön is jár érte. A büfés pedig csak egy teát akart megtagadni tőle.

Akinek még szemernyi kétsége is van afelől, hogy Törökország nem egy közönséges diktatúra, annak érdemes elolvasni ezt: a BBC News ír róla, hogy a Cumhuriyet szerkesztőségének büfését tartóztatták le, mert azt merte mondani, hogy nem szolgálná ki teával Recep Tayyip Erdogan török elnököt, ha betérne oda.

Senol Buran tagadja a gyanúsítást, hogy inzultálta volna az elnököt – mondta az ügyvédje.

Törökországban a bukott júliusi puccs óta tízezrekre sütötték rá a billogot, hogy Erdogan ellen dolgoznak, ezért óriási tisztogatáshullám indult be. A Cumhuriyet ellenzéki lap újságíróit, munkatársait is lecsukták vagy kirúgatták, a főszerkesztő Németországig menekült.

Az említett büfés amúgy azután került bajba, hogy munkába menet azzal szembesült december 24-én, hogy minden út le van zárva, mert a közelben Erdogan mond beszédet. Ekkor ejtette ki a száján rendőrök előtt a vezért lekicsinylő mondatot:

Én aztán egy csésze teát sem adnék ennek az embernek.

Buran akár négy év börtönt is kaphat ezért az apró sértésért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik