Élő Nagyvilág

Kiadtak egy képet a halott berlini merénylőről, de nagyon brutális

  • Tűzpárbajban lelőtték a berlini merénylet feltételezett elkövetőjét Milánóban.
  • Az olasz belügyminiszter már meg is erősítette a hírt, ujjlenyomatok alapján azonosították be.
  • Egyetlen golyóval végezett vele egy olyan rendőr, aki 9 hónapja szolgált.
  • Először több helyen azt írták, hogy Anis Amir a tüzeléskor azt kiabálta a rendőröknek, hogy Allah Akbar, a BBC római tudósítója szerint viszont azt mondta: rohadék zsaruk.
  • A német szövetségi legfőbb ügyész közben bejelentette: kétséget kizáróan megállapították, hogy a hétfői berlini kamionos merénylet feltételezett elkövetőjét, Anis Amrit lőtték le pénteken az olaszországi Milánóban.
  • Rutinellenőrzés volt, a járőrök igazoltatták volna. Erre Anis Amri először odaadta okmányait, majd előrántotta a fegyverét és vállon lőtte az egyik rendőrt. Ekkor nyitottak rá tüzet.
  • A rendőr sebesülése nem súlyos, egy monzai kórházban ápolják.
  • Amri éjjel vonattal érkezett Milánóba, jegyét hátizsákjában találták meg, Franciaországon keresztül érkezett. Chambéryből vonattal ment Torinóba, aztán pedig Milánó felé. Pénteken, hajnali 3 körül szállt le a főpályaudvaron, majd átgyalogolhatott Sesto San Giovanniba.

Hétfő este egy eddig ismeretlen személy (vagy személyek) egy lengyel teherautóval a tömegbe hajtott a berlini Kaiser Wilhelm Emléktemplom melletti karácsonyi vásárban. Összesen 12-en haltak meg, 14 ember súlyosan megsérült. A támadásnak magyar sérültje is van.

Merkel megköszönte az olasz miniszterelnöknek

Angela Merkel azt mondta, őt Paolo Gentiloni miniszterelnök hívta fel, hogy lelőtték a támadót Milánóban. Megköszönte, és mielőbbi gyógyulást kívánt a meglőtt rendőrnek.

Merkel szerint a terrorizmus mindenkinek kihívás Európában és jó látni, hogy miylen jól tudnak együtt dolgozni, ha kell.  Részvétét fejezte ki az áldozatok és családjaik felé, akiknek

ez a karácsony a mély bánat karácsonya lesz.

Merkel szerint még nincs vége a vizsgálatnak, Amrival kapcsolatban mindennek utána kell nézni. Azt mondja, ha politikai változtatásra van szükség,

gyorsan meg fogják tenni. 

Merkel beszélt a tunéziai miniszterelnökkel is, akivel megegyeztek, hogy felgyorsítják a tunéziai menekültek hazaküldését, akiknek nincs joguk Németországban maradni.

Alig volt tapasztalata a rendőrnek, aki megölte a berlini támadót

Megműtötték a 35 éves Christian Movio vállát, ahol eltalálta. A sebész szerint kicsi a seb, és a rendőr jól van. Amir egyetlen lövést tudott elereszteni, mielőtt Movio társa agyonlőtte. Luca Scata csak egy éve van a rendőrségnél, mégis egyből mellkason találta.

Vajon Nigel Farage megint gusztustalant húzott?

Természetesen igen. Marine Le Penhez hasonlóan ő is politikai célokra használja fel a tragédiát.

Szerinte az, hogy Milánóban lőtték le a berlini támadót, azt jelenti, hogy a nyitott schengeni határok kockázatot jelentenek a közbiztonságra.

Ez volt a merénylő zsebében

Párszáz euró és egy bicska.

Ezt a helyi rendőrfőnöktől tudtuk meg. Azt már korábban is mondták, hogy nem voltaknála iratok

Hiába lőtték le a terroristát, még mindig vizsgálat van

Thomas de Maziere német belügyminiszter közölte, hogy hiába lőtték le a berlini terrortámadás feltételezett elkövetőjét Milánóban, még mindig tart a vizsgálat.

Még mindig magas terrorkészültség van

– mondta egy sajtótájékoztatón.

Olvasói sztorik