Nagyvilág

Még a menekülteket is sokkolta a berlini ámokfutás

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook
Kihalt utcákról és általános sokkról beszélt nekünk Aziz, a Keleti pályaudvart is megjárt szír menekült, aki jelenleg Berlinben él.

A berlini merénylet – akármennyi gyűlölet is irányul most feléjük – a menekülteket is megrázta, akik épp a békéért és biztonságért érkeztek Németországba. Aziz Elhádzsi, a szír mérnök, akit tavaly szeptember, a Baross téri káosz óta követünk, megírta, milyen most a helyzet a városban, ahol ő is él.

Aziz szerint eléggé kihaltak az utcák, alig látni valakit odakint. Ő is beszélt egy német jóbarátjával a történtektől, mindkettejüket sokkolta a kamionos támadás, ami 12 áldozatot követelt sok-sok sérülttel – köztük egy magyarral is.

Aziz azt írta, külön rossz, hogy ennyire különleges időszakban történt a merénylet (valószínűleg az adventre utalt). Hozzátette:

Az emberek most gyanakvóak és félnek attól, mi jön a következő napokban.

Az általunk követett Aziz a balkáni útvonalon érkezett a Keleti pályaudvarhoz, ahonnan végül vonattal tudott eljutni Münchenig. Azóta sokat dobálták őt is különböző német városok között, panaszkodott is arra, hogy főleg a kevéssé multikulti kisvárosokban viselik el a menedékkérőket. Ellenben sokat kritizálta sorstársait is, akik szerinte sokszor követelőzőek és nem tartják be a társadalmi normákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik