Nagyvilág

Először lehet női miniszterelnöke Romániának

Sevil Shhaideh 52 éves közgazdászt, volt regionális fejlesztési minisztert javasolta a miniszterelnöki posztra Romániában a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) az államfővel folytatott kormányalakítási konzultáció alkalmával szerdán.

Liviu Dragnea, a PSD elnöke elmondta:

a választásokon szerzett több mint 45 százalékos támogatás nyomán “legitim” módon magának kérhette volna a posztot, de tekintettel arra, hogy ebben egy hatályos törvény és az államfő ellenkezése megakadályozza, olyan személyt jelölt, akinek a kormányzati tevékenységéért pártelnökként felelősséget tud vállalni.

A romániai muzulmán közösségből származó Sevil Shhaideh 2015 májusától kezdődően fél évig vezette a fejlesztési tárcát, miután elődje, Dragnea lemondott a tárca éléről. Korábban Shhaideh államtitkári posztot töltött be a tárcánál.

Dragnea nem titkolta: alkotmányellenesnek tartja azt a törvényt, amely – priusza lévén – “egyelőre” megfosztja őt attól a lehetőségtől, hogy magának igényelje a miniszterelnöki posztot, ezzel is jelezve, hogy ideiglenes megoldásnak tekinti bizalmi emberének várható miniszterelnöki kinevezését.

Ezt azzal indokolta, hogy nem háríthatja el magáról azt a hatalmas felelősséget, amelyet a választók bizalma jelent számára, ezért olyan jelöltet keresett, aki dolgozni, a PSD programját végrehajtani “megy a kormánypalotába”, nem azért, hogy személyes politikai ambícióit érvényesítse.

Ha Klaus Iohannis elfogadja a PSD javaslatát és őt bízza meg kormányalakítással, Sevil Shhaideh lesz Románia első női miniszterelnöke.

Shhaideh miniszteri kinevezése alkalmával Dragnea cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy násznagy lett volna munkatársa esküvőjén, mint mondta: a “muzulmánoknál nincs násznagy”, ő tanúként volt jelen az esküvőn.

A PSD elnöke a liberális ALDE társelnökeivel együtt jelent meg szerdán az elnöki hivatalban, ahova Klaus Iohannis államfő kormányalakítási tárgyalásra hívta a pártokat, ezzel is jelezve, hogy Shhaideh a parlamenti mandátumok 54 százalékával rendelkező PSD-ALDE koalíció közös jelöltje.

A román államfő csütörtökön is folytatja az egyeztetéseket a pártok vezetőivel, és várhatóan csak azt követően jelenti be, kit bíz meg kormányalakítással.
Romániában főleg a Fekete-tenger partján lévő Dobrudzsában él őshonos – török, tatár – muzulmán közösség. A 2011-es népszámláláson csaknem 65 ezren vallották magukat muzulmán vallásúnak Romániában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik