Nagyvilág

Berlini merénylet: az Iszlám Állam magára vállalta a támadást

Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet nevét adta a berlini kamionos merénylethez – jelentette kedd este a dzsihadista szervezet szócsöve, az Aamák hírügynökség.  A támadó az ügynökség megfogalmazása szerint

az Iszlám Állam harcosa, aki a keresztesek koalíciójának állampolgárait veszi célba.

Thomas de Maiziere német belügyminiszter a hírre reagálva megfontoltságra intett.

Csak most hallottunk arról, hogy állítólag magára vállalta a történteket az úgynevezett Iszlám Állam, amely valójában terroristák bandája

– fogalmazott a miniszter az ARD országos köztelevíziónak nyilatkozva. Megerősítette, hogy több szálon nyomoznak, és nem nyugszanak, amíg az elkövetőt, vagy elkövetőket el nem fogják. De Maiziere korábban kijelentette, hogy a hétfő esti gázolás kétségtelenül terrortámadás volt.

Az Aamák közléséről nem sokkal azután adtak hírt sajtóforrások, hogy a német szövetségi legfőbb ügyészség közölte: a korábban őrizetbe vett gyanúsítottat bizonyítékok híján elengedték, mert nem sikerült igazolni, hogy valóban ő ült annak a lengyel rendszámú kamionnak a volánjánál, amely hétfő este belehajtott a berlini karácsonyi vásár vendégeinek tömegébe.

12 ember életét vette el

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, hétfő este egy eddig ismeretlen személy ívagy személyek) egy lengyel teherautóval a tömegbe hajtott a berlini Kaiser Wilhelm Emléktemplom melletti karácsonyi vásárban. Összesen 12-en haltak meg, 14 ember súlyosan megsérült. A támadásnak magyar sérültje is van.

A támadást egy lengyel kamionnal követték el, amely Olaszországból szállított acélgerendákat Berlinbe. A lengyel szállítmányozási cég egyik vezetője az AFP-nek azt mondta: a sofőr nem tudott lerakodni, arra kérték, hogy kedd reggelig várakozzon. Utoljára hétfőn délután 3 órakor léptek vele kapcsolatba, nem tudják, azután mi történt vele.

Előny a nyitott vásár?

A tizenkét halálos áldozat között van az a lengyel állampolgárságú férfi, akit a halálos gázolás után a kamionban találtak holtan, az anyósülésen. A sofőrt kedd délután a szállítmányozási cég vezetője, a vezető unokatestvére azonosította.

A Guardian ma  arról írt, hogy az elmúlt években több karácsonyi vásár körül megerősítették a biztonsági intézkedéseket Berlinben – kordonokat emeltek és rendőrök vigyázták a rendet, a Breitscheidplatzon viszont ez nem volt kivitelezhető, mert fontos útvonalak húzódnak körülötte.

A szervezők még előnyt is próbáltak kovácsolni abból, hogy ez nem egy körbekerített vásár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik