Nagyvilág

Aszad szövetségesei Aleppó utolsó negyedét is felfalták

A szíriai hadsereg kedden bevonul Kelet-Aleppó utolsó, még felkelők kezén lévő körzetébe, és hangosbeszélőkön keresztül szólítja fel az ott maradt fegyvereseket, hogy "mielőbb" hagyják el a területet - jelentettea Hezbollah libanoni radikális síita szervezet ellenőrzése alatt álló katonai médium.

A Hezbollah Bassár el-Aszad szíriai elnök szövetségese. A jelentés szerint a szíriai hadsereg keddi műveletével

az egész észak-szíriai város visszakerül a damaszkuszi kormány ellenőrzése alá.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) kedden közölte, hogy a felügyelete alatt 25 ezren hagyták el azt az aleppói övezetet, amelyet egy Ankara és Moszkva közvetítésével tető alá hozott megállapodás értelmében gyakorlatilag feladtak a felkelők. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) beszámolója szerint eddig mintegy 15 ezer ember, közöttük 5 ezer ellenzéki harcos távozott.

Nem tudni, hányan várnak segítségre

Azt nem tudni, hányan maradtak még az érintett városrészben, az ICRC szerint még több ezren.
Az ENSZ kedden közölte: engedélyt kapott a szíriai kormánytól arra, hogy további 20 munkatársát a szíriai fővárosból Aleppóba küldje, amivel majdnem megháromszorozódik az észak-szíriai városban az evakuálásokat ellenőrző nemzetközi megfigyelők száma.

A világszervezet Biztonsági Tanácsa hétfőn egyhangúlag elfogadta a kelet-aleppói evakuálás ellenőrzéséről szóló határozattervezetet, amelynek értelmében nemzetközi megfigyelőket küldenek a kimenekítési folyamat felügyeletére és a városrészben maradt civilek védelmének biztosítására.

Az orosz, török és iráni külügyminiszter, valamint a három ország védelmi minisztere kedden Moszkvában tárgyal Szíria ügyéről, de a megbeszélést várhatóan beárnyékolja majd Oroszország ankarai nagykövetének előző napi meggyilkolása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik