Nagyvilág

Ferenc pápa: Álljunk meg egy pillanatra!

A katolikus egyházfő karácsony előtt, advent utolsó vasárnapján üzent a világnak.

Jövő vasárnap karácsony lesz, a következő héten találjunk egy pillanatot arra, hogy megálljunk és csendet találjunk – mondta Ferenc pápa advent utolsó vasárnapján, a Szent Péter téren délben tartott beszédében.

Ferenc pápa hozzátette, a karácsony üzenetén való gondolkodásban segít, ha elképzeljük, miként tartott Szűz Mária és József Betlehembe, vagyis elképzeljük útjukat, fáradozásukat, de örömüket, meghatódottságukat és aggodalmukat is, hogy helyet találjanak a születendő gyermeknek.

Próbáljunk meg belépni az igazi karácsonyba, amely Jézus születése, hogy részesülhessünk ennek az ünnepnek a kegyelmében, amely a szeretet, az alázat, a gyengédség kegyelme

– mondta a katolikus egyházfő, aki egyúttal köszönetet mondott a 80. születésnapjára a világ minden részéből érkezett köszöntésekért.

Ferenc pápa az idén is személyesen vezeti a Vatikán karácsonyi szertartásait. December 24-én este a Szent Péter-bazilikában mutat be szentmisét, december 25-én délben ünnepi beszédet mond a Szent Péter téren, és Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra.

A katolikus egyházfő szombaton ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik