Nagyvilág

A bíróságon könyörgött az apa, hogy ne küldjék börtönbe a fiát, aki megerőszakolta a testvéreit

Angliában 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a fiatal fiút, aki még 14 éves korában többször bántalmazta és megerőszakolta a fiatalabb testvéreit. A szörnyű eset jelentéseiből nagyon kevés információ derül ki, mivel így próbálják megvédeni a családot a nyilvánosság előtt. A fiú többször agresszíven bánt a fiatal ikrekkel, akiket két alkalommal meg is erőszakolt.

Mióta az eset kiderült, a fiatal fiú többször is vallomást tett a bírósági eljárás során. Volt olyan, amikor a történtekről teljesen közömbösen beszélt, így a bíró elrendelte a vádlott pszichológiai vizsgálatát, ám az eredmények azt mutatták, hogy a fiú teljesen tisztában van a tetteinek a súlyával.

Az erőszaktevő családja többször kérte a bírót, hogy ne küldje börtönbe a fiát, mert azzal végleg tönkreteszi az életét.

A családunk örökre bűnhődni fog, az ikrek is örök életükre meg vannak sebezve, a fiam is örökre bűnhődni fog, hányszor akarnak még megbüntetni egy családot?

Mondta az apa, akin mindvégig az látszott, hogy mintha egy rémálom kellős közepébe csöppent volna. A bírósági beszámolókból kiderül, hogy a család egy igen jól szituált környezetből érkezik, soha nem voltak balhéik, nem kerültek szembe a törvénnyel, semmi nem utalt rá, hogy ilyen szörnyűség bekövetkezhet.

A fiatal fiú végül 4 év letöltendő börtönbüntetést kapott, amelynek kihirdetésekor a jelenlévő édesapa és a vádlott egyaránt összeomlottak, zokogásban törtek ki.

Metro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik