Nagyvilág

2500 éves elveszett görög várost találtak a régészek

A Göteborgi Egyetem és a Bournemouth-i Egyetem kutatói megkezdték az Athéntól öt órányira északra fekvő Vlochos városának felderítését.

Bár a település egy része korábban is ismert volt a régészek számára, a domboldal további meglepetésekkel szolgált nekik.

Egyik kollégámmal érkeztünk ide tavaly egy másik projekt keretein belül, és rögtön megláttuk benne a potenciált. Rejtély, hogy idáig miért nem kutatott senki a dombon.

– mondta Robin Ronnlund kutatásvezető.

A csapat tornyokat, falakat és városkaput is talált a hegy csúcsán és lejtőin.

A feltárás során szeretnék megőrizni mostani állapotában a várost, ezért földmunkákat biztosan nem végeznek majd.

A terepmunka szeptemberi első két hetében körülbelül időszámításunk előtt 500 körül készült fazekakat találtak. 

 

 

Ronnlund elmondása szerint a város a Krisztus előtt negyedik és harmadik században virágzott, majd elnéptelenedett, feltehetően a római hódítás miatt.

A következő terepmunka jövő augusztusban várható.

(Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik