Nagyvilág

A csíksomlyói búcsú tüzeli az újabb magyar-román konfliktust

Az RMDSZ szerint diszkrimináció, hogy a minisztérium nem terjesztette fel az ünnepet a világörökségre.

A román kulturális minisztérium diszkriminálja az országban élő magyar kisebbséget, ezért nem kerülhetett fel a csíksomlyói búcsú az UNESCO világörökségi listájára – idézi az amerikai AP hírügynökség a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének (RMDSZ) elnökét, Hegedűs Csillát.

Hegedűs azt mondta: száz magyar szakértő hat éven át dolgozott azért, hogy a vallási ünnep megkapja az elismerést, ennek ellenére a minisztérium nem küldte meg az ENSZ szervezetének a szükséges dokumentumokat. Corina Suteu kulturális miniszter a múlt héten azt mondta: azért nem, mert az anyag hiányos volt.

Az AP emlékeztet: a csíksomlyói búcsún évente több mint százezer katolikus vesz részt, ez a legnagyobb hasonló rendezvény Közép- és Kelet-Európában. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy növekszik a feszültség Magyarország és Románia között, aminek része, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy részt vegyenek a román nemzeti ünnep rendezvényein.

A hírügynökség azt is írja: elemzők szerint a feszültség növelésének az is célja lehet, hogy a vasárnapi romániai választáson az országban élő magyarok minél nagyobb részvételét érjék el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik