Nagyvilág

Az orosz titkosszolgálat végzett az Iszlám Állam egyik vezetőjével

Megölték szombaton az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet észak-kaukázusi csoportjának, a Vilájat Kavkaznak számos oroszországi támadásért felelős vezetőjét - közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Az FSZB vasárnap hajnalban közzétett közleménye szerint az IÁ-hoz kötődő, Dagesztánban székelő csoport vezetőjét, az 1981-ben született Rusztam Magomedovics Aszelgyerovot, más nevén Abu Muhammadot és belső körének négy tagját egy különleges művelet során a dagesztáni főváros, Mahacskala közelében, Talgi településén ölték meg.

Az orosz hatóságok szerint több terrortámadás mellett Aszelgyerov állt a 2013. december 29-én, a volgográdi pályaudvaron elkövetett öngyilkos merénylet, valamint az egy nappal későbbi, egy trolibusz ellen végrehajtott robbantás mögött. A véres merényletekben több mint 30 ember vesztette életét. Az FSZB hozzátette:

Aszelgyerov egyike volt azoknak a szélsőségeseknek, akik 2014-ben elsőként fogadtak hűséget az Iszlám Államnak.

A főként Irakban és Szíriában tevékenykedő terrorcsoport vezetői 2015 júniusában jelentették be, hogy Aszelgyerov vezetésével létrehozták a Vilájat Kavkaz nevű szervezetet Oroszországban. A terrorista vezér kiiktatásával végződő szombati akciónak nincsenek sem civil, sem hatósági áldozatai – tette hozzá a szövetségi szolgálat.

Képünk illusztráció. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik