Nagyvilág

Több százezren tüntetnek Dél-Koreában az elnök leváltásáért

A három ellenzéki dél-koreai párt a parlament elé terjesztette szombaton a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje elnök alkotmányos felelősségre vonását és leváltását (impeachment) célzó indítványt.

A törvénytervezetet a 300 fős parlament 171 képviselője írta alá. A dokumentum szerint Pak visszaélve hatalmával megsértette az alkotmányt és a törvényeket. Az előterjesztők a Pak elleni eljárás megindítását javasolják, hogy  eltávolítása után helyre lehessen állítani az alkotmányos rendet.

Az ellenzék azért akarja leváltani Pakot, mert kiderült, hogy barátnője és bizalmasa, Csoj Szun Szil személyi és kormányzati döntésekbe is beleszólt, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt soha, emellett a kormány nyomást gyakorolt több tucat dél-koreai nagyvállalatra, hogy több tízmillió dollárt adományozzanak két alapítványnak, amelyek Csoj Szun Szil ellenőrzése alatt állnak.

Az ellenzék közölte, hogy várhatóan csütörtökön kerül a parlament napirendjére az indítvány, és már másnap szavazni fognak róla.

Szöul, 2016. december 3. Rendõrök zárják le az elnöki hivatal felé vezetõ utat a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje dél-koreai elnök lemondását követelõ tüntetõk elõl Szöulban 2016. december 3-án. (MTI/EPA/Dzson Hon Kjun)
Rendőrök zárják le az elnöki hivatal felé vezető utat a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje dél-koreai elnök lemondását követelő tüntetõk elől Szöulban 2016. december 3-án. (MTI/EPA/Dzson Hon Kjun)

Szombat délután ismét hatalmas tömeg gyűlt össze Szöul központjában, követelve az államfő lemondását. A szervezők  szerint ezúttal legalább kilencszázezren vettek részt a tiltakozó menetben, amely alig száz méterre közelítette meg az elnöki palotát, hogy nyomást gyakoroljon az államfőre. Ez már sorban a hatodik nagyszabású hét végi ellenzéki felvonulás a városban. Helyszíni jelentések szerint mintegy húszezer ember tartott külön demonstrációt a parlament épületénél, követelve, hogy az államfő mögött álló Új Határ (Szenuri) nevű párt is ogassa az államfő eltávolítását célzó ellenzéki kezdeményezést.

Szöul, 2016. december 3. Egy tüntetõ rendõrök sorfala elõtt követeli a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje dél-koreai elnök lemondását Szöulban 2016. december 3-án. (MTI/EPA/Dzson Hon Kjun)
Egy tüntető rendőrök sorfala előtt követeli a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje dél-koreai elnök lemondását Szöulban 2016. december 3-án. (MTI/EPA/Dzson Hon Kjun)

Az elnök eltávolításához a képviselők kétharmadának szavazatára, 200 voksra van szükség, de az ellenzéknek a független képviselőkkel együtt sincs ennyi szavazata, legalább 28 kormánypárti képviselő voksa hiányzik. Az ellenzék azt állítja, hogy elegendő kormánypárti vagy független képviselő támogatja az indítványt ahhoz, hogy az elnököt el lehessen távolítani.

Szöul, 2016. december 3. Tüntetõk követelik a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje dél-koreai elnök lemondását Szöulban 2016. december 3-án. (MTI/EPA pool/Csung Szung Dzsun)
(MTI/EPA pool/Csung Szung Dzsun)

A Szenuri több kormánypárti képviselője képviselője is jelezte a hét elején, hogy támogatni fogja az impeachment eljárást, de megváltoztatták a véleményüket, miután az elnök – aki igyekszik elkerülni az alkotmányos felelősségre vonását – kedden bejelentette, hogy kész önként távozni. A kormánypárt képviselői ezután úgy határoztak, megpróbálják elérni, hogy Pak Gun Hjének csak áprilisban kelljen távoznia a hatalomból, hogy júniusban meg lehessen választani utódját. Az elnökkel szembehelyezkedő kormánypárti képviselők egy csoportja azonban úgy foglalt állást, hogy az elnöknek jövő szerdáig fel kell vázolnia távozásának menetrendjét, különben csatlakoznak az ellenzéki indítványhoz.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik