Nagyvilág

Érthetetlen Szijjártó tiltása a románok szerint

A külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának csütörtökön azt mondta, a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december 1-jén. Szerinte furcsa lenne, ha a Magyarországot képviselő diplomaták, külügyminisztériumi alkalmazottak román nemzeti fogadásokra járkálnának ezen a napon.

Megtiltottam minden külképviseleten dolgozó magyar diplomatának és mindenkinek, aki a külügyminisztériumban dolgozik Budapesten, hogy részt vegyen akár Magyarországon, akár külföldön rendezendő román nemzeti ünnepi alkalmakon

– jelentette ki Szijjártó Péter.

A román külügyminisztériumot a Digi 24 román hírtelevízió reagáltatta csütörtökön a budapesti döntésre.

Egy ilyen döntést nehéz megérteni, annál is inkább, mivel egy ország értékei és nemzeti jelképei iránti tisztelet vitathatatlanul magának az Európai Uniónak és az atlanti közösségnek az alapértékei közé tartozik. Románia mindig is mélyen elkötelezett volt és marad ezen értékek tisztelete mellett

– fogalmaztak közleményükben.

Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét. 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik