Nagyvilág

A britek úgy lépnének ki az EU-ból, hogy közben bennmaradnak

A Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter szerint London bizonyos feltételekkel megfontolná, hogy a brit EU-tagság után is hozzájáruljon az Európai Unió költségvetéséhez, ha ennek fejében továbbra is hozzáférhetne az unió egységes belső piacához.

David Davis, a kilépési tárgyalások irányítására létrehozott minisztérium vezetője csütörtökön a Brexit-folyamatról tájékoztatta a londoni alsóház képviselőit.

Az ellenzéki Munkáspárt egyik képviselőjének kérdésére, hogy a konzervatív párti brit kormány hajlandó lenne-e bármilyen formájú pénzügyi ráfordításra az egységes belső piaci hozzáférés biztosítása végett, Davis kijelentette, a fő kritérium az, hogy Nagy-Britannia a lehetséges legjobb feltételekkel exportálhassa áruit és szolgáltatásait az európai piacra.

Ha ebbe beletartozik az is, amiről Ön beszél, akkor természetesen megfontoljuk ezt is

– fogalmazott válaszában a Brexit-ügyi miniszter.

Az Európai Bizottság jelenlegi álláspontja szerint ha Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnése után is hozzá akar férni az EU egységes belső piacához – ahogy azt a brit üzleti szféra folyamatosan követeli -, akkor tartania kell magát az unión belüli mozgásszabadság alapelvéhez.

Theresa May brit miniszterelnök többször hangoztatta korábban, hogy az EU-tagságról tartott júniusi népszavazás megmutatta, hogy a britek nem akarják az EU-n belüli szabad mozgás elvének érvényesítését úgy, ahogy az eddig történt.

Kormány kontra üzleti szektor

A brit gazdaság nagy ágazati érdekképviseleti szervezetei nemrégiben nyílt levélben figyelmeztették a brit kormányt arra, hogy ha Nagy-Britannia kedvezményes kereskedelmi megállapodás nélkül távozik az EU-ból, akkor az EU-piacra irányuló – jelenleg akadálymentes – brit áruexport 90 százalékát vámok terhelhetik.

A felhívás aláírói szerint ez a brit élelmiszeriparra 20 százalékos, a brit autóiparra 10 százalékos költségtöbbletet róna, ami gyakorlatilag behozhatatlan versenyhátrányba hozná e szektorokat.

A német autóipari szövetség elnöke, Matthias Wissmann külön is figyelmeztette a brit kormányt arra, hogy a brit gazdaságban jelenlévő német autóipari vállalatok máshová települhetnek, ha Nagy-Britannia elveszíti hozzáférését az egységes európai piachoz. A Financial Times című londoni gazdasági napilapnak nemrégiben elmondta, a német járműipar nagy-britanniai érdekeltségeinek egy része például Közép- és Délkelet-Európába is átköltözhet, ha a brit EU-tagság megszűnése után vámok terhelnék az EU-piacra irányuló brit exportot. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik