Nagyvilág

Négyen az utolsó pillanatban döntöttek úgy, hogy nem szállnak fel a Kolumbiában lezuhant repülőgépre

Hétfő hajnalban 81 fővel, köztük a brazil Chapecoense focicsapata játékosaival a fedélzetén lezuhant egy Bolíviából Kolumbiába tartó utasszállító repülőgép. A szerencsétlenséget mindössze öten élték túl.

Mint arról korábban írtunk, a klub labdarúgói egy hete még örömittasan ünnepelték a Copa Sudamericana elődöntőjében aratott sikerüket.

Friss hír, hogy

a kolumbiai hatóságok 75-ről 71-re helyesbítették kedd este az ország északnyugati részén egy nappal korábban történt repülőgép-szerencsétlenség halálos áldozatainak számát, közölve, hogy a korábbi jelentésekhez képest négy emberrel kevesebb utazott a géppel.A fedélzeten így összesen 77-en voltak, s közülük hatan élték túl a katasztrófát.

A repülésügyi hatóságok elmondták, hogy a bolíviai Santa Cruz de la Sierrában négyen az utolsó pillanatban úgy döntöttek, hogy nem kísérik el a Chapecoense brazil labdarúgócsapat játékosait a Dél-amerikai Kupa (Copa Sudamericana) döntőjének első fordulójára, ezért nem szálltak fel a gépre, a nevük viszont ott volt az utaslistán.

Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint nem a csapat játékosairól van szó.

Mint azt a bolíviai Blue rádió megtudta,

a gépre a brazil Chapeco város polgármestere, a Chapecoense labdarúgócsapat vezetésének egyik tagja, egy parlamenti képviselő és egy újságíró nem szállt fel.

Carlos Iván Márqueznek, a kolumbiai katasztrófaelhárítás vezetőjének elmondása szerint a Lamia bolíviai légitársaság járatán az utaslista értelmében 81 ember lett volna: a Chapecoense csapatának 22 futballistája, 28 ember a klub vezetéséből, edzőkkel és meghívottakkal együtt, 22 sportújságíró, valamint a 9 tagú személyzet.

Közben kedden megtalálták a lezuhant gép két feketedobozát, amelyek adataiból és hangfelvételeiből vélhetően kideríthető lesz majd a katasztrófa oka.

Az eddigi ismeretek szerint mielőtt az Avro RJ85 típusú gép eltűnt a radarok képernyőjéről, vészjelzést adott le az elektromos rendszer meghibásodása miatt. A kolumbiai polgári repülés vezetője azt mondta: a hatóságok nem zárják ki, hogy a repülőgép kifogyott az üzemanyagból, erről számolt be ugyanis a balesetet túlélő egyik légiutas-kísérő.

(mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik