Nagyvilág

Fegyverkezni kezdtek az amerikai kisebbségek

Elnöksége nyolc éve alatt, Barack Obama végig a lőfegyverviselés szabályainak szigorítására törekedett az Egyesült Államokban. Sokra nem jutott, sőt, valahányszor felszólat a fegyverek ellen, az emberek elkezdték őrült tempóban vásárolni őket, mert tartottak tőle, hogy később talán már nem tehetik meg. Ezek a piaci megugrások azonban eltörpülnek amellett, amit Donald Trump megválasztása okozott.

A kereskedők arról számolnak be, hogy a feketéknek, és a többi kisebbségnek négyszer annyi fegyvert adnak el az elnökválasztás óta, mint korábban.  „Úgy érzik, hogy a rasszisták bármikor rájuk támadhatnak, hiszen az elnök is ezt teszi”nyilatkozta a NBC híradójának egy fegyverbolt tulajdonosa.

A statisztika szerint is rekordszinten vannak a fegyvereladások. Csak októberben 2.3 millió, a lőfegyvervásárláshoz szükséges háttérellenőrzést kérvényeztek az FBI-tól, de a várakozások szerint a novemberi szám még ennél is magasabb lesz.

Mindennek ellenére a fegyver gyártók részvényinek árfolyama folyamatosan esik az elnökválasztás óta. Ez azzal magyarázható, hogy a piac Hillary Clinton győzelmére, és ezzel a fegyvervásárlás szigorítására számított. Trump megválasztása után azonban senki sem számított, az eladások hirtelen megugrására.

(The Blaze)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik