Nagyvilág

Putyin: Fidel Castrónak magas politikusi, polgári és hazafias eszményei voltak

Az orosz politikai vezetők az elsők között nyilvánítottak részvétet a kubai népnek Fidel Castro halála miatt, a világot megváltoztató, nagy államférfinek nevezték a helyi idő szerint pénteken elhunyt volt kubai elnököt.

Vlagyimir Putyin államfő részvétét fejezte ki a kubai népnek, az elnöki hivatal által ismertetett részvéttáviratában hangsúlyozta, hogy Castrót joggal tartják a modernkori világtörténelem korszakalkotó jelképének.

Az általa és társai által épített szabad és független Kuba a nemzetközi közösség befolyásos tagjává vált, és ösztönző példává lett számos ország és nép számára. Fidel Castro Oroszország őszinte és megbízható barátja volt. Hatalmas mértékben személyesen járult hozzá az orosz-kubai kapcsolatok megteremtéséhez és fejlesztéséhez, szoros stratégiai együttműködéshez minden téren

– írta Putyin. Szerinte Castro erős és bölcs ember volt, mindig magabiztosan nézett a jövőbe, és olyan magas politikusi, polgári és hazafias eszményei voltak, amelyeknek egész életét szentelte.

Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök egy rádióinterjúban azt mondta, hogy Fidel Castrót aggasztotta a szovjet peresztrojka kudarca.

Kiváló, rendhagyó és egyedülálló személyiség volt

– mondta Gorbacsov, aki nagyon sokszor találkozott vele, és “nagyon, de nagyon” jó véleménnyel volt róla.

Konsztantyin Koszacsov, az orosz Szövetségi Tanács (felsőház) nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke közölte, hogy Fidel Castro neve örökre belevésődik a világtörténelembe. Vezetése alatt Kuba, oltalmazva saját szuverenitását, “kibírta a legkeményebb külső nyomást”, bebizonyítva ezzel a szankciók és elszigetelés hiábavalóságát – fogalmazott. A szenátor szerint Fidel Castro halála veszteség mind a kubai nép, mint a világ számára.

Kibírta a cápa nyomását

Bárhogyan viszonyulunk is hozzá, túlzás nélkül elmondható, hogy nagysága világraszóló, valóban hatással volt a világtörténelem alakulására

– mondta Koszacsov a TASZSZ hírügynökségnek.

Meghalt Fidel Castro. Együtt érzek kubai barátainkkal, Kuba egész népével. Castro azon dicső nagyságok közé tartozott, akik megváltoztatták a világot. A világ emlékezni fog rá

– írta Alekszej Puskov, a felsőház védelmi és biztonsági bizottságának tagja a Twitteren.

Gennagyij Zjuganov, az orosz kommunista párt elnöke szerint Castro nemcsak a latin-amerikai térség, hanem az egész emberiség számára erkölcsi tekintély volt. Lefektette az “erkölcsös politika” alapjait, amely elsősorban az egyszerű emberekkel és munkásokkal törődött. Zjuganov sokszor találkozott Castróval, és – mondja – mindig lenyűgözte a sokoldalúsága. Elképesztő bátorság és hősiesség kellett ahhoz, hogy

Floridától kilencven mérföldnyire kibírja egy olyan cápa nyomását, mint az Egyesült Államok

– mondta a pártelnök.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik