Nagyvilág

Nem kellett vallania az elkergetett elnöknek

Viktor Janukovicsot a rohamrendőrök által megölt tüntetők ügyében akarták elővenni.

Az illetékes kijevi bíróság elnapolta azt a tárgyalást, amelyen az Oroszországba menekült volt ukrán elnök, Viktor Janukovics tanúskodott volna.

Janukovics nem személyesen, hanem videokonferencián keresztül vett volna részt a tárgyaláson, amelynek vádlottjai rohamrendőrök, akiket tüntetők meggyilkolása miatt vádolnak. Az azóta már feloszlatott Berkut alakulat egykori tagjait azonban nem tudták a bíróságra szállítani, mert aktivisták ezt megakadályozták, az ügyvédek és ügyészek pedig arra jutottak, hogy jelenlétük nélkül nem lehet a pert lefolytatni.

A volt elnök ellenezte a tárgyalás elnapolását, szerinte szándékos provokáció történt, amivel azt akarták megakadályozni, hogy elmondja az igazságot a 2014 februárjában történtekről. Azt mondta, a következő tárgyaláson, hétfőn is készen áll a tanúskodásra.

Az előzetes fogda kijáratát blokád alá vonó aktivisták úgy vélték: Janukovics a berkutosok ártatlansága mellett készül tanúvallomást tenni, ezért akadályozták meg, hogy a bíróságra vigyék őket. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik