security
Külföld

13 éves lánnyal szexeltek egy bevásárlóközpont őrei

24.hu
24.hu

2016. 11. 25. 15:18

Letartóztatták egy bécsi bevásárlóközpontnak szinte az összes biztonsági őrét, miután kiderült, hogy rendszeresen megrontottak egy 13 éves lányt – jelentette az osztrák sajtó. Az eset azután került a rendőrség elé, hogy a lány egy kórházi kezelés közben ezt elmondta az orvosoknak.

A beszámolók szerint a kilenc férfi – akik közül a legfiatalabb 20, a legidősebb 49 éves – augusztusban ismerkedett meg a lánnyal, akivel pénzért cserébe szeretkeztek a bevásárló-központban és környékén. Patrick Maierhofer rendőrségi szóvivő elmondása szerint az őrök nem tudták, hogy a lány 13 éves volt, mert úgy tett, mintha 19-20 éves lenne.

A férfiak és a lány is megerősítette a rendőröknek, hogy közös megegyezéssel, pénzért cserébe közösültek. De mivel a lány csak 13 éves, az őrök ellen eljárást kellett indítani.

A bevásárló-központ közölte, hogy azonnali hatállyal felmondta a szerződést az őrzést ellátó biztonsági céggel, és a központban már egy másik cég őrei dolgoznak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. szeptember 15.
A Közép-európai Egyetem (CEU) új, energiahatékony, Budapest belvárosában lévő épülete 2016. szeptember 15-én, az ünnepélyes átadás napján.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.