Nagyvilág

Hihetetlenül szerencsétlen baleset ért egy motorost – videó

Még felállt, miután egy elé kanyarodó autó miatt felborult. De a java ekkor még hátravolt.

A 21 éves brazil motoros először még azt gondolhatta, sikerült elkerülnie a nagy bajt, amikor gyors mozdulattal éppen csak, de ki tudta kerülni az elő kanyarodó autót. Igaz, hogy felborult, és több méteren át csúszott az aszfalton, de legalább nem csapódott neki a másik járműnek. Azonban nem úszta meg ennyivel, ahogy az az alábbi, térfigyelő kamerás felvételen is látni lehet.

A baleset hétfőn történt, a Brazília észak-keleti részén, Ceará államban található Fortim városában –olvasható a Globo brazil televízió weboldalán. A motoros Daniel Joventino Rumão önkormányzati képviselő volt, aki éppen egy bankból tartott hazafelé, amikor az eset történt.

A férfi a televíziónak elmondta: óriási szerencséje volt, hogy élve megúszta az eset. Elmondása szerint nem vesztette el az eszméletét, amikor a kidőlt villanyoszlop fejen találta, bár pár másodpercig „csillagokat látott”. Az oszlop először a fejét, majd a lábait találta el, és az utóbbiakban okozott nagyobb sérülést.

A 21 éves férfit az eset után azonnal kórházba szállították, ahol még aznap meg is műtötték a jobb lábát, és a héten és jövő héten újabb operációk várnak rá – írta a Globo. A férfi közölte: az orvosok szerint várhatóan három hónapba fog telni, mire újra rendesen tud majd járni.

Olvasói sztorik