Nagyvilág

Templomi keresztelőmedencébe fojtotta 4 éves lányát egy apa

Majd anyaszült meztelenül ment gyermeke holttestével egy közeli rendőrőrs parkolójába, segítségért kiáltozva.

Szándékos emberölés gyanújával tartóztattak le egy 42 éves férfit egy kaliforniai kisvárosban, miután egy katolikus templomban belefojtotta négyéves kislányát a keresztelőmedencébe – jelentette a CBS San Francisco. Gerardo Mendoza Ordazt a kisváros rendőrfőkapitányának elmondása szerint a templom közelében található rendőrőrs parkolójában találták rá a rendőrök.

A férfi teljesen meztelen volt, és segítségért kiáltozott, miközben karjában tartotta csuromvizes lányát. Valamint ott volt vele kilencéves fia, aki félmeztelen volt. A rendőrök hiába próbálták újraéleszteni az eszméletlen kislányt, akit gyorsan kórházba szállítottak. A lányt 90 perccel beszállítása után halottá nyilvánították.

A lány halálának pontos okát még nem lehet tudni, de a rendőrség szerint teljesen biztosan vízbe fúlt a templomi keresztelőmedencében, és ezért az apja a felelős. „Még nem hozhatjuk nyilvánosságra az indokot, de megállapítottuk, hogy nem véletlen baleset történt” – közölte Kevin Burke, Healdsburg város rendőrfőkapitánya.

Az eset helyi idő szerint vasárnap este 8 óra után történt. Az eset idején csak az apuka és két gyereke volt a templomban, aminek ajtaját vasárnaponként nem szokták bezárni. Ordaz a rendőröknek elmondta, hogy miért mentek be a templomban, de Burke közölte, hogy ezt az információt sem hozhatják még nyilvánosságra. Mielőtt azt megtennék, még konzultálniuk kell az illetékes ügyészséggel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik