Nagyvilág

Oroszokat gyanúsítanak a montenegrói puccskísérlet irányításával

Az ügyész szerint el akarták fogni a miniszterelnököt, és oroszbarát pártok hatalomra jutásához asszisztáltak volna.

A montenegrói hatóságok vizsgálatot indítottak két orosz állampolgár ellen, akiket az októberi parlamenti választások napján megkísérelt puccs szervezésének irányításával gyanúsítanak.

Az ügyészség azt feltételezi, hogy „az október 16-án tervezett terrorcselekményt előkészítő bűnszervezetnek”, amelynek tagjai között szerb állampolgárok is vannak, az volt a célja, hogy a podgoricai törvényhozás épületébe betörve elfogja Milo Djukanovic miniszterelnököt.

A montenegrói főügyész korábban kijelentette: a puccskísérlet mögött orosz nacionalisták állnak, akiknek az volt a céljuk, hogy oroszbarát pártokat juttassanak hatalomra. Arról ugyanakkor nincs tudomása, hogy az orosz államnak köze lenne a történtekhez.

A választás napján a montenegrói rendőrség elfogott húsz szerb férfit, akit terrorizmussal gyanúsítottak, ezt később bűnszervezet létrehozásának gyanújára módosították. Tizennégyen továbbra is előzetes letartóztatásban vannak. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik