Nagyvilág

Erdogan: a Nyugat terrorszervezetek bűnsegédje

A Nyugat terrorszervezetek bűnsegédjévé vált azzal, hogy megtűri területén azok tevékenységét, jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán az ankarai Esenboga repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján, mielőtt Pakisztán fővárosába, Iszlámábádba indult hivatalos útra.

Propaganda

Az államfő kifejtette: annak ellenére, hogy az Európai Unió az 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) korábban terrorszervezetnek nyilvánította, a szakadárok, valamint a július 15-i puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen hitszónok mozgalmának támogatói a belgiumi EU-intézmények épületében és azokon kívül is folytathatják propagandatevékenységüket.

Hasonló a helyzet Franciaországban, Svédországban, Hollandiában és Németországban is, mondta.

Erdogan arra hívta fel a figyelmet, hogy szerinte Németország nem mutat teljes elkötelezettséget a terrorizmus elleni harcban, ami “bumerángként” üt majd vissza rá. Közölte: kedden bizonyítékokat mutatott be Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszternek és küldöttségének Ankarában arra vonatkozóan, hogy egy németországi egyesület egy év alatt 13 millió eurót gyűjtött a PKK szeparatistái számára.

Visszautasította

Steinmeier kedden visszautasította a már többször megfogalmazott török vádakat, és hangsúlyozta, hogy Berlin Ankara oldalán áll a harcban, és a PKK-t terrorszervezetként kezeli.

Erdogan szerdán úgy reagált Steinmeier szavaira, hogy szeretné a német politikus állítását a gyakorlatban is látni.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a közelmúltban úgy fogalmazott: Németország támogatja leginkább az Ankara-ellenes fegyveres csoportokat, mert nem szeretné, ha Törökország fejlődne. Erdogan pedig egyenesen azzal gyanúsította meg a Nyugatot, hogy a PKK-tól lefoglalt minden egyes fegyver onnan származik.

A török biztonsági erők és a PKK között két és fél év fegyverszünet után 2015 júliusában kiújultak a harcok Délkelet-Törökországban. Az összecsapásokban azóta a biztonsági erők több mint 800 tagja és közel 15 ezer kurd lázadó vesztette életét. A PKK kezdetben a kurdok függetlenségéért harcolt, napjainkban a kisebbség autonómiájáért küzd. A több mint harminc éve tartó konfliktusnak már mintegy 50 ezer halálos áldozata van.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik