Külföld

Zenés rádióműsorral szórakoztatja éhező népét a venezuelai elnök

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2016. 11. 14. 19:30

Az ellenzék szerint Maduro teljesen elszakadt a valóságtól.
Korábban a témában:

Miközben totális gazdasági katasztrófa sújtja Venezuelát, a válság okozója, Nicolas Maduro elnök saját zenés rádióműsort indított azzal a szándékkal, hogy felvidítsa az alapvető élelmiszerekért hosszú sorokban álló népét, és javítson romokban heverő imázsán.

A „Salsa-óra” című műsort az elnöki palotában külön e célra felállított ministúdióból sugározzák. Már négy adás lement, ezek a címmel ellentétben több órán át tartottak. Volt, amikor a tévé is sugározta a műsort, melyben Maduro a feleségével táncolt és a salsa történetéről is magyarázott.

Ez a műsor tele van energiával és örömmel

– mondta az államfő fejhallgatóval a fején, ujjaival dobolva a karibi ritmusokat.

Minden nap tudnám csinálni… énekelni az életünkről, gondjainkról, fájdalmainkról és álmainkról.

Bár a venezuelaiak nagyon szeretik a zenét, főleg a salsát, a műsor inkább felhúzta az emberek jelentős részét. Szerintük Maduro teljesen elszakadt a valóságtól, miközben az emberek nem tudnak naponta háromszor étkezni, áruhiány van, az árak pedig az egekbe szöknek.

Az ellenzékiek körében mémek is terjednek, melyeken a táncoló elnök hátterében bebörtönzött aktivisták, kukában turkáló emberek láthatók. Henrique Capriles ellenzéki vezető azt mondta, Maduro nem egy szórakoztatóipari szereplő. Cinikusnak nevezte a műsort, és hozzátette, az elnöknek jobban kellene tisztelnie a venezuelaiakat.

Maduro egyébként már a salsa-műsor előtt is szeretett szerepelni, naponta átlag fél órán át ő volt a tévékben és rádiókban, ezzel elődjét, Hugo Chávezt is felülmúlta. (Reuters)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LONDON, ENGLAND - MARCH 22:  A member of the public is treated by emergency services near Westminster Bridge and the Houses of Parliament on March 22, 2017 in London, England. A police officer has been stabbed near to the British Parliament and the alleged assailant shot by armed police. Scotland Yard report they have been called to an incident on Westminster Bridge where several people have been injured by a car.  (Photo by Carl Court/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.