Nagyvilág

Több ezer magyar tüntet Marosvásárhelyen

Az emberek kezükben könyvet tartva demonstrálnak a magyar felekezeti oktatásért, a római katolikus gimnázium ellehetetlenítése ellen.

A tiltakozó nagygyűlést eredetileg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hétfői, Maros megyei választási kampányindító rendezvényén hirdették meg. A Magyar Polgári Párt korábban nyilatkozatban vállalt szolidaritást Tamási Zsolt, a római katolikus gimnázium meghurcolt vezetőjével. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pedig válságkezelő csoport létrehozását sürgette a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megmentésére.

Közvetlen érintettsége miatt végül – a gyulafehérvári főegyházmegye vagyonának egy részét kezelő – római katolikus Státus Alapítvány vette át a demonstráció megszervezését. A megmozdulás így felülemelkedhetett egy pártrendezvény szintjén, és a körülötte kibontakozott széles körű szolidaritás jelezte: az erdélyi anyanyelvű oktatás, azon belül a felekezeti iskolák működése összmagyar ügy – számol be az MTI.

A marosvásárhelyi Vársétányra – jelentős, de diszkrét rendőri jelenlét közepette – többnyire kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek a történelmi egyházi közösségek, a magyar iskolák tanárai és diákjai, jelen vannak a magyar pártok országos és helyi vezetői.

(Kiemelt kép: MTI/Boda L. Gergely)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik