Nagyvilág

Mészárlást rendezett főhadiszállásán az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet fegyveresei az iraki Moszulban és környékén ezen a héten is több tucat embert végeztek ki, és állítólag ammóniát és ként halmoznak fel civilek által lakott területeken, feltehetően azért, hogy vegyi fegyverként használják - közölte pénteken Genfben az ENSZ emberi jogi szóvivője.

Az Iszlám Állam árulásért és az ellenséggel való együttműködésért, illetve dezertálás, vagy betiltott mobiltelefonok használata miatt gyilkolta le nyilvánosan áldozatait.

A Moszultól 30 kilométerre fekvő Hammám el-Alil városban talált, mintegy száz holttestet rejtő tömegsírnál volt az Iszlám Állam egyik kivégzőhelye – mondta Ravina Samdaszani szóvivő olyan emberek beszámolóira hivatkozva, akik a helyszínen jártak, mások között egy olyan férfiéra, aki magát halottnak tettetve élte túl a tömegmészárlást.

Ezen a településen került elő a terrorszervezet újabb beteges útmutatója is. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik