Nagyvilág

Újabb civil áldozatokat követelt az Iszlám Állam elleni háború

Húsz civil vesztette életét a Washington vezette nemzetközi koalíció légicsapásaiban a terrorszervezet szíriai fellegvára, Rakka közelében - jelentette be a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerdán.

Az OSDH szerint a kedd esti bombázás civil áldozatai között kilenc nő és két gyerek volt. A koalíció légiereje a Rakkától 40 kilométerre északra található al-Hisa közelében csapott le. A támadásban 32-en megsebesültek.

Az AFP francia hírügynökség kérdésére a koalíció megerősítette, hogy légicsapást hajtott végre a térségben, de vizsgálat nélkül egyelőre nem vállalta a felelősséget a civil áldozatokért.

A dzsihadisták ellenőrzése alatt álló al-Hisát a Szíriai Demokratikus Erők (SZDE) nevű katonai szövetség is támadta. Az SZDE, amelyben a kurdok játsszák a vezető szerepet, a napokban indított támadást Rakka ellen az Eufrátesz Dühe műveleti név alatt, miközben az iraki erők az Iszlám Állam utolsó iraki bástyáját, Moszult ostromolják.

Az SZDE elmondta, hogy az al-Hisa elleni légitámadásban hat dzsihadista vesztette életét. A szövetség szóvivője tagadta, hogy civilek haltak volna meg, ugyanakkor jelezte, az IÁ nem hagyja elmenekülni a polgárokat, mert élő pajzsként akarja felhasználni őket.

Az OSDH szerint 680 civil, köztük 169 gyerek vesztette életét 2014 szeptembere óta a nemzetközi koalíció szíriai légicsapásaiban. A több mint öt éve zajló szíriai polgárháború eddig legalább 300 ezer emberéletet követelt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik