Nagyvilág

Nem felelős a sofőr az Erasmusos diákok halálos buszbalesetéért

Nem felelős a sofőr azért az autóbuszbalesetért, amelyben 13 külföldi, a nemzetközi Erasmus programban tanuló diáklány vesztette életét, és 34-en megsérültek, köztük egy magyar egyetemista is, az északkelet-spanyolországi Tarragona közelében idén márciusban - állapította meg a helyi bíróság szerdán, és a büntetőeljárás megszüntetéséről rendelkezett.

A 62 éves buszvezetőt gondatlanságból elkövetett emberöléssel és testi sértéssel gyanúsították, a vizsgálóbíró szerint azonban nem követett el bűncselekményt, a bizonyítékok azt mutatják, hogy a sofőr minden előírást és szabályt betartott, nem hajtott gyorsan, stabilan vezetett, negatív volt az alkohol- és a drogtesztje, kellően pihent volt, és mobiltelefont sem használt vezetéskor.

A tarragonai bíróság arra is rámutatott, hogy a vizsgálatok során az illetékes hatóságok nem találtak a busz műszaki hibájára utaló bizonyítékot sem.

Hat ország diákjai vesztették életüket

A diákcsoport 5 buszból álló konvoja március 20-án hajnalban Valenciából Barcelonába tartott, a négy barcelonai egyetemen Erasmus program keretében tanuló, különböző nemzetiségű hallgatókkal, akik előző este részt vettek a Fallas elnevezésű, hagyományos tűzijátékünnepen.

Az AP7-es autópályán reggel hat óra körül, nagyjából az út felénél, a jármű előbb az autópálya jobb, majd bal szélére sodródott, áttörte a szemközti sztrádaszakaszt elválasztó szalagkorlátot, és az oldalára borult. Ezután egy személyautó frontálisan belerohant.

A balesetben 6 ország diákjai vesztették életüket, 7 olasz, 2 német, 1 román, 1 osztrák, 1 francia és 1 üzbegisztáni diáklány. A legfiatalabb halálos áldozat 19 éves, a legidősebb 25 volt. A sofőrt felmentették, a baleset okát még vizsgálják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik